Az óvszerhasználat kivételes esetekben a felelősségteljes magatartás megnyilvánulása lehet, mondta Peter Seewald német újságírónak XVI. Benedek, utalva a prostituáltak helyzetére, akik így akár a HIV-vírus terjedését is gátolni tudják. A kijelentés azonnal nagy port vert fel, számosan magyarázták a szavakat úgy, hogy az egyház már nem ellenzi a gumi óvszer használatát. A Fülöp-szigeteken úgy látják egyes törvényhozók, hogy a fogamzásgátlás formájaként is felelősségteljes magatartás az óvszer használata, amelyet azonban visszautasított Deogracias Yniguez, a püspöki konferencia egyik tagja. „Ha az óvszert fogamzásgátlásra használják, azt az egyház bizonyosan el fogja ítélni. De ha egy betegség elkerülésére használják, azzal kapcsolatban az egyház új álláspontra helyezkedhet” – mondta. A Szentszék vezető szóvivője, Federico Lombardi leszögezte, semmi változás nincs az egyházi tanításban, az óvszert továbbra sem tekintik erkölcsös megoldásnak az AIDS problémájára. Az egyház szerint a hangsúly az önmegtartóztatáson van, a pápa úgy fogalmazott, a „HIV-vírus ördögének leküzdése a szexuális élet humanizálásával lehet sikeres”. XVI. Benedek azt is elmondta, nem habozna a visszavonulástól, ha úgy érzi, hogy alkalmatlan a katolikus egyház vezetésére. Több mint 700 év után XVI. Benedek lenne az első egyházfő, aki önszántából mond le hivataláról.
A pápa említést tett a papok szexbotrányairól, valamint elődje, XII. Pius szerepéről a holokauszt idején. A szentté avatás előtt álló korábbi egyházfővel kapcsolatban XVI. Benedek azt mondta, több zsidót mentett meg, mint bárki más. A kijelentésre felháborodással reagáltak zsidó szervezetek, melyek szerint a vészkorszak pápája elfordította a fejét a holokauszt idején. Amerikai zsidó vezetők úgy vélik, a szentté avatási eljárás gátat szabhat a Szentszék és a zsidó közösségek közti együttműködésnek. A pápa véleményét olyan titkos dokumentumokra alapozza, amelyeknek elemzését történészek néhány éven belül befejezik, és akkor várhatóan feloldják titkosításukat. A világ fénye: a pápa, az egyház és az idő jelei című könyv a L’Osservatore Romano főszerkesztőjének vasárnapi kommentárja szerint sokakat meglep majd, de a katolikus doktrína ettől még nem változik meg.
Az egész internet Magyar Péteren nevet - mutatjuk a legjobb mémeket!