A vég legvége

Ugró Miklós
2010. 12. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mondták a derék baloldaliak a kampány idején, hogy a Fidesz veszélyt jelent a magyar demokráciára, de még a legelvakultabb szakemberek sem gondolták: a már nem is annyira ifjú, de roppant lendületes demokraták röpke fél év alatt szétverik, lenullázzák, megsemmisítik a demokráciát, a jogállammal, a független intézményekkel, a szabad médiumokkal, alkotmányos garanciákkal együtt. Ma már nem vitatéma, hogy a kormány egy-egy döntése erősíti vagy gyengíti a demokráciát, sőt már az sem, minden leromboltatott-e, netán maradt épségben valami?
Végérvényesen és totálisan szét van verve a demokrácia, akár egy 2006. október 23-i békés megemlékező. Erről saját szemünkkel is meggyőződhetünk – nem a rombolásról, hanem a baloldali elemzők festette apokaliptikus képről –, elég, ha belepillantunk valamelyik ballib elkötelezettségű, független és tárgyilagos sajtótermékbe, feltéve, hogy nyomtattak a lapra valamit, és nem üresen jelent meg. Ám azt is megtudhatjuk, hogy ez a fideszes kormány annyira kutyaütő, kétbalkezes, dilettáns társaság, hogy még demokráciát szétverni sem tudnak tisztességesen, hiszen ahelyett, hogy bebetonozták volna hatalmukat, ahogy azt jóravaló diktatúrák szokták, valójában saját, gyors bukásukat alapozták meg.
Gyakorlatilag a hozzáértő politológusok, politikai elemzők és aktív ellenzékiek számára egyetlen nyitott kérdés maradt: meddig húzza még a kormány, mikor söpri el a népharag, mikor húz el a boldogságtól tapsikoló állampolgárok gúnyos kacajai között a politikai süllyesztőbe? És ami ezzel együtt jár, mikor áll vissza a bejáratott, hazugságokra épülő, trükkök százait alkalmazó, államadósságot növelő, gazdaságot tönkretevő, a holdudvarnak milliárdokat osztogató, az ellenzéket titkosszolgákkal megfigyelő, kordont építő, szemkilövős, korrupt és felelősséget semmiért nem vállaló, tehát igazi, balliberális, nyugati típusú (Irakba is importált) demokrácia? (Amit a Fidesz valóban próbál lerombolni, szétverni, de legalábbis korlátozni.)
Az egyik legjelesebb politológus, Ágh Attila szerint három forgatókönyv van érvényben a kormány elkerülhetetlen és csúfos végzetéről. Ágh Attila nem egy újonnan szalajtott politológus, ő már a rendszerváltás előtt is a szakmában volt, amikor a szocializmus világméretű győzelmének szükségszerű volta pont oly nyilvánvaló volt, mint a jelenlegi kormány közeli bukása. Ágh híres az éleslátásáról, politikai előrejelzéseinek találati pontossága Lengyel Lászlóéval vetekszik. A három forgatókönyv közül az első, amelyik a Fidesz több cikluson át tartó hatalmát feltételezte, már összeomlott. Két lehetőség maradt: a kormány kihúzza 2014-ig, vagy már előbb elzavarja a keserű csalódásból felocsúdó istenadta nép. Ágh, a roppant tárgyilagos, független szellemű értelmiségi nem árulja el, melyik változatot tartja valószerűbbnek, lényeg az, hogy a „Fidesz ezzel az ámokfutásával az önkezével vet véget a saját uralmának”, ráadásul ez a várva várt esemény belátható időn belül bekövetkezik. Szegény Fideszt még az Ágh is húzza.
Mindenesetre addig még növekszik egy kicsit a Fidesz népszerűsége, a kormány iránti állampolgári bizalom. Ez a vég kezdete.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.