Vitézy Dávid a Hír TV-től tudta meg, hogy 2007 őszétől kezdve megfigyelték – hangzott el a csatorna Célpont című tegnapi műsorában. Ebben arról is szó volt, hogy a Budapesti Közlekedési Központ jelenlegi vezetőjéről korábban egy magánnyomozó cég folytatott adatgyűjtést. Akkoriban Vitézy még a BKV felügyelőbizottságában tevékenykedett, a közlekedési társasággal kapcsolatos korrupciógyanús ügyeket kutatta.
– Egyes szerződések kikérésével, még akár csak kérdések feltételével is komoly üzleti érdekeket kezdtem sérteni. Az teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy akik a várost akkor irányították, elsősorban Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és környezete, legkevésbé sem válogattak az eszközök között – mondta Vitézy Dávid.
A megfigyelést elrendelők azzal is tisztában voltak, hogy Vitézy mikor száll metróra, mikor vásárol pályamatricát vagy éppen mikor rendel pizzát. Lekérték a „bűnügyi törzslapját” is – lakásáról, illetve szülei, rokonai lakhelyéről fotót is készítettek. A vizsgálati feljegyzés szerint „Megbízás alapján Vitézy Dávid környezettanulmányát a meghatározott kérdéseknek megfelelően elvégeztük. (…) Az eljárás során beszerzett információk szerint büntetve nem volt, ellene hatósági eljárás korábban nem indult. (…) A nevezett édesanyja, Hankiss Ágnes egy XXX – 007 forgalmi rendszámú Nissan Almera típusú gépkocsit használ. Az adatgyűjtés során megállapítást nyert, hogy a célszemély főként a BKV járműveit, valamint taxiszolgáltatást vesz igénybe utazás céljából. (…) A célszemély cégének irányítását, valamint az egyesülettel kapcsolatos dolgokat otthonából számítógépén keresztül intézi. (…) A megbízásnak megfelelően feltérképeztük napi kapcsolatfelvételeit is”. A megfigyelők – vélhetőleg illegális módon – Vitézy mobiltelefonos híváslistájához és sms-eihez is hozzájutottak, azt is tudták, hogy a számukra kellemetlen felügyelőbizottsági tag mely újságírókkal tartja a kapcsolatot, és ezen zsurnaliszták hátterét is megpróbálták feltárni.
Hatmilliárd forint volt a tét az ötös lottón, itt vannak a nyerőszámok