Ami tetszik, és ami nem

Mi nem tetszik? Akkor kezdett a kérdés érdekessé válni, amikor azt olvastam, hogy egy többgyerekes családapának Orbántól nem kell a családtámogatás. Mint ahogy a szocialista nyugdíjasok sem kérnek az Orbán-kormány nyugdíjemeléséből. Tetszik ez nekem, amikor Horn Gyula 50 forintot emelt, azt milyen szimpatikusan fogadták a népek. Űzött tekintetű idős emberek állnak a Kossuth téren, és „Orbán, takarodj!” felkiáltásokkal siratják az alkotmányosságot meg a manyupot – újabb közkeletű szóförmedvény –, azaz a magánnyugdíjpénztárakat. Egyiküknek sem volt dolga magánnyugdíjpénztárral, nem érdekelte őket az Alkotmánybíróság ilyen vagy olyan határozata, pláne hogy a 13. havi nyugdíjat ők sem tudták volna visszavarázsolni, de ott csápolnak és izgágáskodnak, mert nem tetszik nekik… a mi? Nem tetszenek talán a korrupció felszámolására tett erőfeszítések, az előző kormányok gigantikus lopásainak felderítése, a rossz döntések korrekciója, a magyar nemzet jogaiba helyezése, a munka, a család fontosságnak hangsúlyozása vagy a gyermeket nevelő családok helyzetbe hozása. Melyik nem tetszik? Az Orbán-kormány azzal kezdte, hogy nem kért többet az IMF gyámkodásából, de ezzel nem lett szimpatikusabb az Európai Unió nagyon is elfogult és balra hajló bürokratái szemében. Nagy pofon, hogy Barrosóék nem engedélyezték a hiánycél néhány százalékos felpuhítását, miközben térségünkben jóval magasabb deficitek mellett hajóznak országok. Nem tetszenek a kényszerintézkedések, a bankok, multicégek különadója? A manipulálhatók most is szembe- mennek a józan ésszel, és siratják a szegény bankokat meg a mobilcégeket, amelyek kénytelenek lemondani a magyar gazdaság javára horribilis nyereségeik egy részéről. És ezt levitézlett közgazdászok ragozzák a nyilvánosságban, az MSZMP volt budapesti titkára, Békesi László, aki minisztersége alatt kiengedte az országból a valutatartalékot Gorenjékre, Bokros Lajos, aki nyíltan megfenyegette Orbánt, hogy egy perc alatt bedöntik a forintot, ha így folytatja. És ezt Bokros kitől tudja, csak nem azoktól, akiknek nagyon nem tetszik, hogy a kormány elkötelezett a magyar érdekek iránt?
Nem tetszik, hogy az egykulcsos adóval kiterjesztik az adózók körét, azok ordibálnak, akik egy fillér adót nem fizettek eddig, de nagyon tudják, hogy „ezek is csak lopnak”. És elérkeztünk a dolgok gyökeréhez. Az országnak arra volt ereje, hogy elzavarja a gyurcsányi hordát libástól, tolvajostól, hálózati bűnbandástól, mert a választók elérkeztek a kizsigerelés végéhez. Nincs tovább, nincs miből, de ezzel véget is ért a nagyot akarás. Orbán Viktor sikeres országra szerződött, támogatásra, hitre és elszánásra, szoros szövetségben a nemzettel. Az nem megy, hogy az alapállás viszont marad. S a manipulált hőzöngés: Orbán is tolvaj, ezek is lopnak, ellopták a nyugdíjunkat, csak a zsebüket tömik, nem különbek a többinél, egyik balról lop, a másik jobbról. Évtizedek tapasztalata nyomán sokakba beleivódott, hogy a politika csalárd, hazug dolog, ami csak azért van, hogy őket gyötörje, átverje, kifossza. Sőt, nekik ez még talán tetszik is: elnyomás, szolgasors. Nekik hihetetlen, hogy egy politikus képes az életét feltenni országa jobbítására. Az Orbán-kormány szűk lehetőségein belül eddig is igyekezett a legfájóbb sebeket gyógyítani: kettős állampolgárság, gyermeknevelési támogatások visszaadása, a nők kedvezményes nyugdíjazása, a Széchenyi-terv visszaállítása, adómentes kereset… De még mindig vannak, akik gyanakszanak, várják a megszorítást, a korbácsot, mert ezt szokták meg. Márpedig Orbánt idézve: „amíg a magyarok nem hiszik, hogy egy győztes nemzet tagjai lehetnek, addig nem is fognak gyarapodni…”