A jármű kerekeire leadott lövésekkel szerették volna feltartóztatni a rendőrök azt az ámokfutót, aki autójával megpróbálta elgázolni az intézkedő egyenruhásokat szombaton este Budapesten. A járőrök korábban a VIII. kerületben igazoltatni akarták a sofőrt, de az továbbhajtott, ezért üldözőbe vették, miközben erősítést kértek. A menekülő egy budai parkolóban leállította a kocsit, majd újra beindította, és a rendőrök felé kormányozta. A járőrök tüzet nyitottak, de a férfi elmenekült. Néhány utcányira újra megállt, kiszállt a kocsiból, és eltűnt üldözői elől. A 25 éves férfit tegnap Törökbálinton fogták el, jelenleg őrizetben van. Az autó és a rajta lévő rendszám is lopott volt – tájékoztatta lapunkat Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese. Az elkövető ellen a rendőrség mellett a Budapesti Nyomozó Ügyészség is eljárást indított hivatalos személy elleni erőszak miatt.
Az egész internet Magyar Péteren nevet - mutatjuk a legjobb mémeket!