65 éve
Gyermektragédia Budán
Megdöbbentő gyermekdráma ügyében fejezte be a nyomozást a rendőrség. A Bercsényi utca 14. számú ház egyik lakójának felesége eltávozott a lakásból, és magára hagyta 14 éves és 11 éves iskolás fiát. Amikor hazatért, és bement a mellékhelyiségbe, ott legnagyobb megdöbbenésére egy 13 éves körüli fiú holttestére bukkant. Gyermekei ekkor elmondották, hogy két ismeretlen álarcos férfi tört be a lakásba, revolverrel kényszerítették őket, hogy hallgassanak, majd a náluk lévő zsákból kiemelték a gyermekholttestet, és a mellékhelyiségben elhelyezve eltávoztak.
A nyomozás során kiderült, hogy a kisfiút szíven lőtték. A két diák először úgy mondta el a rendőrségen a történteket, mint ahogy édesanyjuknak elmesélték, később azonban sírva bevallották, hogy nem így történt a tragédia. Miután édesanyjuk eltávozott hazulról, elővették azt a revolvert, amelyet az ostrom után találtak. Szétszedték, majd összerakták. Közben felhívták a közelből két barátjukat, italt is kerítettek az éléskamrából. Az egyik gyermek ráfogta a pisztolyt a másik háromra, mire a revolver elsült, s a golyó az egyik diákot szíven találta.
1945. december 8., szombat
53 éve
Hírek
A francia sajtó közlése szerint a párizsi rendőrség elfogta R. István magyar disszidenst, aki – mint ismeretes – az elmúlt hét csütörtökén csíkos rabruhában megszökött a francia igazságügyi minisztérium Vendome téri épületéből. Amint kiderült, R. az egyik üresen hagyott hivatali szobából ellopott egy elegáns felöltőt és egy kalapot, s így tudott nyomtalanul eltűnni a Rue de la Paix forgatagában. Hétfőn a közlekedési rendőrök fogták el egy lopott kisteherautó volánjánál. Feltűnt ugyanis nekik, hogy a sofőr szemmel láthatóan nem ért a gépkocsi vezetéséhez.
Távvezérlésű játék villanyvasutak sorozatgyártását kezdték meg az Állami Pénzverdében.
A Dunai Vasműnek jelenleg tíznapos hulladékvas-tartaléka van. A sztálinvárosi martinászok kérik az ország lakosságát, segítsenek az ócskavashiány enyhítésében.
A papír- és kartonipari bizottság december 2–3–4-én Budapesten ülésezik.
1957. december 4., szerda
A Magyar Nemzet korábbi számaiból válogatta: Pethő Tibor
Gázrobbanás volt egy veszprémi társasházban, egy embert kórházba kellett szállítani