Csaknem húszmillió forint vagyoni és nem vagyoni kártérítést kérve nyújtott be keresetet a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ellen Konkoly József devecseri lakos. A vörösiszapömlést követő első kártérítési per tegnap kezdődött a Fővárosi Bíróságon. A kereset szerint az október 4-én bekövetkezett katasztrófa során Konkoly József háza és annak berendezése teljesen elpusztult. Hidasi Gábor ügyvéd úgy vélte, a kártérítés jogalapját olyan közismert tények képezik, amelyeket a felperesnek felesleges bizonyítania. Az alperes jogi képviselője, Ruttner György szerint azonban a felperesnek kell bizonyítania, hogy a kárt a Mal Zrt. jogellenesen és felróhatóan okozta. Azt mondta, a céget jogi felelősség nem terheli, a katasztrófát a szélsőséges időjárási körülmények okozták, továbbá vitatta, hogy megbízója veszélyes tevékenységet folytatna. Ezzel szemben Hidasi leszögezte: ha a tározóban nem vörösiszap lett volna, hanem málnaszörp, az akkor is veszélyes lett volna, hiszen úgy tároltak ott olyan mennyiségű folyadékot, hogy nem védték a környező településeket.
Ismeretes, a Mal Zrt. vezérigazgatóját, Bakonyi Zoltánt halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével, míg a cég környezetvédelmi és laborfelelősét, valamint műszaki igazgatóját közveszélyokozással és környezetkárosítással már meggyanúsították.
Pottyondy Edinától VV Zsoltiig: mennyit keresnek a balos influenszerek?