Az MSZP felvette a kesztyűt
Ha nem változtatja meg a kormány a politikáját, az MSZP tavasszal az utcára hívja az embereket – jelentette be Mesterházy Attila pártelnök a szocialisták hét végi kongresszusán. Az ellenzéki párt aláírásgyűjtésbe kezd a nyugdíjak, a devizahitelesek és az Alkotmánybíróság védelmében. n Török LászlóSas József politikai kabaréjával kezdődött az MSZP szombati nagygyűlése a sportarénában. A korábban adócsalásért elítélt humorista szereplésétől közleményben határolódott el a Mikroszkóp Színpad igazgatósága és Verebes István igazgató. A produkciót követően egy fiatalember és egy hatgyermekes családapa beszélt problémáiról, majd videoüzenetben köszöntötte az MSZP-t és a megjelent tízezer embert Paul Rasmussen, az Európai Szocialista Párt elnöke, Martin Schulz európai parlamenti frakcióvezető, majd Németh Péter, a Népszava főszerkesztője.A tömeg ünneplése közepette vonult be a terembe Mesterházy Attila pártelnök, aki már beszéde elején hangsúlyozta, hogy „felveszik a kesztyűt”, és megvédik az embereket meg a pénzüket, és nem engedik meg, hogy elvegyék tőlük azt, ami az övék. A politikus szerint a Fidesz fenyegetéssel és zsarolással elveszi a magánnyugdíjpénztárak tagjainak megtakarításait, igazságtalan adórendszert vezet be, amely a szegényeket szegényebbé, a gazdagokat gazdagabbá teszi, és életveszélyes gazdaságpolitikát folytat. – Demokratikus díszletek között diktatúrát építenek – fogalmazott Mesterházy Attila, hozzátéve, az alkotmánymódosítások után az alaptörvényből silány pártalkotmányt csináltak. Az MSZP elnöke Polt Péter legfőbb ügyésszé választásáról azt gondolja, hogy ezután vád és bizonyítékok nélkül bárkit börtönbe lehet majd csukni. – Állj, eddig és ne tovább! – emelte fel a hangját a politikus, aki szerint a Fidesz szavazói sem adtak minderre felhatalmazást, az ország letért az európai útról és Venezuela felé halad. A szocialisták minden eszközzel harcolni fognak a kormánypárt – miként Mesterházy fogalmazott – „elmebeteg politikája ellen”, és ha lesz rá lehetőségük, kárpótolják a hátrányt szenvedőket egy igazságos költségvetéssel és adópolitikával. Mesterházy megígérte azt is, hogy felszámolják a terrorelhárító központot. A pártelnök közölte, hogy utcai tiltakozásokat is szerveznek majd tavasztól, ahol reményei szerint százezrek és milliók lesznek mellettük. (Emlékezetes, az MSZP korábban elítélte az utcai politizálást.) A szocialisták már szombaton aláírásgyűjtésbe kezdtek a nyugdíjak, a devizahitelesek és az Alkotmánybíróság védelmében. Mesterházy Attila végül azt kérte a hallgatóságtól, hogy együtt kiabálják: „Felvesszük!” Az ellenzék hívei ezzel kinyilvánították, hogy felveszik a kesztyűt.– Az emberek döntő többsége támogatja az Orbán-kormány intézkedéseit – reagált Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke az elhangzottakra. A kormánypárti politikus emlékeztetett rá: az Orbán-kormány a bankoktól, az energiaszektor szereplőitől, a multinacionális kereskedelmi láncoktól kért szolidaritást, hogy orvosolni lehessen az ország csődhelyzetét, amelyet a szocialisták „katasztrófapolitikája” idézett elő. Harrach Péter (KDNP) azt mondta, hogy a tolvajok kiáltanak tolvajt, mert féltik a zsákmányt. A frakcióvezető hozzátette, a rendszerváltozás óta minden szocialista kormány megrabolta, kifosztotta és átverte az embereket, hazudtak éjjel-nappal.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!