Blaha Lujza tér: az ételosztás szünetel

2010. 12. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mától meleg étel nélkül maradhatnak azok, akik eddig a fővárosi Blaha Lujza téren jutottak a napi betevőhöz. Felújítási munkákra hivatkozva ugyanis a teret lezárják, az Ételt az Életért Közhasznú Alapítványnak mostantól másutt kell osztania az egytálételből, kenyérből, joghurtból és gyümölcsből álló csomagot.
Szilaj Péterné Csilla, a szervezet munkatársa lapunknak elmondta: tizenegy évvel ezelőtt kezdték a munkát a Blaha Lujza téren, azóta naponta legalább ötszázan állnak sorba az ételért. Mostanában gyakran megesik, hogy elfogynak a csomagok, és ötven-hatvan embert el kell küldeniük. Hangsúlyozta, karitatív tevékenységet végeznek, azokat etetik, akik éhesek. A rászorulók többsége idős ember vagy elszegényedett, sokgyermekes család, egyharmaduk hajléktalan. A szervezetnek kedden azt ajánlották, hogy folytassák a munkát a Teleki téren, ide azonban nem akarnak költözni. Attól tartanak, hogy a prostituáltak és a bűnözők miatt hírhedt környékre ügyfeleik nem mernék követni őket. – Több száz ember túlélése kerülne veszélybe, ezért mindenképpen a megszokott környéken szeretnének maradni. Még ha felújítják is, elég nagy a Blaha Lujza tér, naponta egy órára talán jutna egy szeglet nekik is itt vagy valamelyik kis utcában – fűzte hozzá a szervezet munkatársa. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. későbbre ígért választ lapunknak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.