Elismerését fejezte ki az ellene indított, sikeres hajtóvadászat miatt a rendőröknek az a férfi, akit vasárnap este fogtak el a Terrorelhárító Központ munkatársai a fővárosi VII. kerületében. A terhelt annak a bandának a harmadik tagja, amely pénteken kirabolt egy bankfiókot Kispesten. A menekülő támadók egyike életét vesztette a rendőrökkel vívott tűzharcban. Az 56 éves szegedi férfi egyelőre nem kerül előzetes letartóztatásba, mert azonnal megkezdte egy korábbi, jogerős büntetésének letöltését – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Tóth Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője. A dandártábornok kiemelte: „A hatóság sajnálja az elveszett emberéletet, de mindenkinek, aki a budapestiek biztonságát veszélyezteti, vagy rendőrre fegyvert fog, azzal kell számolnia, hogy a rendőrség meg fogja védeni a polgárait, a rendőreit.”
Fülöp Valter, a BRFK vezetőjének bűnügyi helyettese tegnap cáfolta azt a sajtóhírt, amely szerint a vasárnap elfogott bankrablót társa adta fel. Az ezredes elmondta, a nyomozás és a hét végén bejelentett hajtóvadászat vezette el a rendőrséget a szökevényhez. A férfinál megtalálták a kispesti bankból elrabolt 2,8 millió forint egy részét is, a pénzt vélhetőleg nem tudta volna használni, mert azt festékpatron szennyezte be. Pénteken elfogott társát tegnap előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, ő volt a csoport figyelője, az utcán biztosította a többieket. A nyomozók megtalálták a banda kocsiját is, amellyel a pénzintézethez mentek. A hatóság egyelőre nem közölte, hogy a rablók az autó helyett miért gyalog próbáltak elmenekülni.
A vasárnap elfogott gyanúsított büntetett előéletű, kihallgatásakor nem tett vallomást. A rendőrség szerint a csoport több hasonló bűncselekményt is elkövetett, a kispesti bankfiókot egy éve már kirabolták, akkor 9 millió forintot zsákmányoltak.
Az egész internet Magyar Péteren nevet - mutatjuk a legjobb mémeket!