Zsarolás és csalás miatt 2009-ben Magyarországon négy év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki Kanadában emberkereskedelem vádjával van előzetes letartóztatásban. Lapunk úgy tudja, a hazai hatóságokkal összetűzésbe keveredett K. Ferenc a feje annak a cigány bűnbandának, amely legalább 19 embert csábított ki munka ígéretével Hamilton városába. Mint arról lapunk korábban is írt, a dolgozókkal menekültstátust igényeltettek, a szociális támogatást azonban elvették tőlük és gyakorlatilag rabszolgasorban tartották őket.
A 2009-ben született hazai ítélet indoklása szerint K. Ferenc és tettestársa, K. András 2001-ben rászállt arra a herendi vállalkozóra, aki a pápai lengyel piacot üzemeltette. Telefonon zaklatták, fenyegették a családját, több ízben személyesen is megkeresték. Valahányszor pályázatot írt ki az önkormányzat a piac bérlésére, a két bűnöző újból megjelent, és részletekben összesen több millió forint átadására kényszerítették áldozatukat. A vállalkozó 2005-ben döntött úgy, hogy a rendőrséghez fordul.
Nem ez volt az egyetlen eset, amikor K. Ferenc köztörvényes módszerekkel jutott jelentős bevételhez. Élettársával, N. Viktóriával 2003-ban a város egyik vendéglőjének tulajdonosát is zsarolni próbálták. Azt állították, cigány származásuk miatt nem szolgálták ki őket rendesen a kávézóban. A fenyegetéseken túl hajléktalanokat béreltek fel, hogy rontsák a forgalmát. A „békességnek” félmilliós árat szabtak, a hely tulajdonosa azonban nem fizetett. Helyette biztonsági kamerákkal szerelte fel az üzletét. Ezzel sikerült elejét vennie a további támadásoknak, de nem tudta bizonyítani K.-ék zsarolását.
Frankó Marianna, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense nem erősítette meg, hogy a Magyarországon elítélt K. Ferenc azonos lenne a Kanadában elfogott férfival, lapunk azonban több forrásból is úgy tudja, a két személy ugyanaz. A szóvivő ugyanakkor közölte: egy K. Ferenc nevű férfi ügyében zsarolás és csalás megalapozott gyanúja miatt küldte el 2006-ban vádemelési javaslattal a városi ügyészségre a pápai rendőrkapitányság a nyomozati anyagát. Kérdésükre, miként lehet, hogy a férfi el tudta hagyni az országot az ítélethirdetés után, elmondta: az eljárás alatt részben szabadlábon védekező férfi nem vonult be a kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe. 2009 májusában európai szintű elfogatóparancsot adtak ki ellene, amelyet később nemzetközi szintűre bővítettek.
Tapsvihar és ováció fogadta a magyar kormányfőt a patrióták nagygyűlésén