Nem Guinness-rekord, bár akár annak is megfelelne, sokkal inkább belülről fakadó igény szülte Bogányi Gergely mindennaposnak nem mondható vállalkozását: két nap alatt Chopin összes szólózongorára írt alkotását eljátssza a MűPa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében a hét végén. Holnaptól tehát a fiatal Kossuth-díjas zongoraművész világviszonylatban is egyedülálló módon szuperintenzív Chopin-kurzust tart, amelyben bejárja a zeneszerző teljes életpályáját, és fejet hajt az idén kétszáz éve született lengyel zeneszerző előtt.
Szintén Chopin kerül a középpontba két másik idén ünnepelt komponistával, a 150 éve született Mahlerrel és az ötven éve elhunyt Dohnányival együtt a Romantika a 19. és 20. században elnevezésű kamarazenei fesztiválon, amelynek szintén nemzetközileg ismert zongoraművészünk, Várjon Dénes a házigazdája. A sorozat szerkesztője és művészeti vezetője mellett fellép Steven Isserlis, Christoph Richter, Perényi Miklós, Simon Izabella, Németh Judit, Konrád György és Bátori Éva. Az MTA Roosevelt téri dísztermében két hétvégén zajlanak a koncertek: ma és holnap este, illetve december 17–18-án.
A ünnepelt szerzők mellett kortársak kamaraművei is szerepelnek.
40 liter benzinnel, a gyalogosok között, a járdán áthajtva parkolt le Magyar Péter - fotó