Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) számításai szerint az élelmiszerek ára megközelítette a 2008-as élelmiszerválság idején elért történelmi csúcsot. A FAO szerdán megjelent adatai szerint a globális élelmiszerár-index 205,44 pontra szökött fel novemberben. A mutató egy hónap alatt 3,5 százalékkal emelkedett, 28 havi csúcsra nőtt, és csupán 8 ponttal marad el a 2008 júniusában beállított történelmi rekordtól. A legnagyobb mértékben a szemes termények és a növényi olajok drágultak, főként a rossz időjárás miatt. Az élelmiszerár-index már ötödik hónapja emelkedik, ami új fejlemény – korábban csak 1-2 hónapra néztek fel az árak a csúcsra, aztán visszaereszkedtek, most viszont huzamosabb ideje a történelmi rekord környékén tanyáznak – közölte az MTI a FAO egyik vezető elemzőjére, Abdolreza Abbassianra hivatkozva.
A jövőt tekintve rossz hír, hogy míg az idén a rossz időjárás hatását még számos terménynél enyhíteni lehetett a raktárkészletek mozgósításával, ám ha 2011-ben is rossz lesz a termés, ezt a gyakorlatot már nem lehet folytatni. A raktárkészletek a búza, a kukorica és a szója esetében ráadásul kritikusan alacsony szintre süllyedtek, búzából például a FAO számításai szerint a globális tartalék 181 millió tonnára csökkenhet az év végére, ami 10 százalékkal kevesebb a tavalyinál. A szokásosnál kisebb termésről szóló hírek már a nyáron magasra emelték a gabona árát a világ meghatározó árutőzsdéin. Szeptember második felében ismét megindultak felfelé a gabonaárak, majd mérséklődtek, de valószínűsíthető, hogy a korrekció csak átmeneti.
Feltámad a tradíció. A kecskeméti lekvárok és paradicsomitalok újra a magyar piacra kerülnek. Az Univer Product Zrt. – amely 1963 óta gyártja paprikaalapú készítményeit – Kecskeméti Tradíció márkanév alatt éleszti újra a klasszikus márkát. A termékek hazai, elsősorban Kecskemét környékén termelt alapanyagokból készülnek. A 100 százalékban magyar tulajdonú élelmiszer-ipari vállalat az utóbbi években folyamatosan növelte árbevételét, a nagy múltú hazai márka újraélesztésétől, a házias jellegű lekvárcsalád és a paradicsomital bevezetésétől pedig újabb bevételnövekedésre számít 2011-ben.
Tapsvihar és ováció fogadta a magyar kormányfőt a patrióták nagygyűlésén