Előzetes letartóztatásba helyezte a Debrecen Városi Bíróság azt a püspökladányi diákot, aki többször megütötte tanárát egy helyi iskolában – közölte tegnap Kelemen Éva, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és becsületsértés miatt indított eljárást a 17 éves fiatalember ellen. Múlt szerdán az iskola 42 éves pedagógusa megkérte az egyik osztály tanulóit, hogy sorakozzanak a folyosón, de a fiú nem fogadott szót. A tanár felszólította, hogy csatlakozzon a többiekhez, ekkor a diák trágár kifejezésekkel elutasította, majd többször meglökte, azután ököllel több alkalommal arcon ütötte tanárát. A pedagógust az ütések hirtelen érték, nem volt ideje védekezni. A fiatal támadót azért tartóztatták le, mert rablás miatt is folyik ellene büntetőeljárás.
Ismert, az Országgyűlés június 8-án módosította a büntető törvénykönyvet, amelynek részeként fokozottabb védelmet kaptak a pedagógusok. Ennek szellemében a tanárok, valamint a nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő alkalmazott sérelmére elkövetett bűncselekmények esetében megemelték a kiszabható büntetési tételek mértékét.
Kisrepülő zuhant le Dunakeszin