Ha tisztán sportszakmai szempontok dominálnának, akkor most nem kellene mást tennünk, mint borongani azon, hogy 2-1-es harkivi vereségével a labdarúgó Európa-ligában (csupán másodmagával) még mindig pont nélkül áll a DVSC. További szomorúság, hogy ha rendelkezne egy épkézláb kapussal – Malinauskas kapitális hibája kellett a második ukrán gólhoz –, akkor ez már nem így lenne. Írhatnánk még arról, hogy a Zenit–Anderlecht derbi Huszti–Juhász párharcából a gólt is szerzett oroszországi magyar légiós jött ki jobban (3-1), míg a Debrecen csoportjában a PSV (Dzsudzsákkal) Genovában verte 2-1-re a Sampdoriát (Komannal együtt), így a hollandok mellett a Harkiv a másik továbbjutó. Megemlíthetnénk még a Juventus poznani 1-1-ét és kiesését, vagy a címvédő Atlético Madrid hazai 3-2-es vereségét az Arisztól.
Ám ezúttal mással is kell foglalkoznunk, egy olyan szégyenteljes botránnyal, amiben három debreceni játékos is érintett. Ezúton idéznénk a klub közleményét: „A Metaliszt Harkiv elleni Európa-liga-csoportmérkőzés után a DVSC három játékosa – Kabát Péter, Laczkó Zsolt és Szakály Péter – az elrendelt takarodó után elhagyta a csapat szálláshelyét, és sétálni indult a városba. Séta közben Kabát Péter megütötte a lengyel nagykövetség (a főkonzulátus – a szerk.) előtt álló őrbódé oldalát, amelynek üvege elrepedt. Az őrbódéban tartózkodó őrök intézkedtek a játékosokkal szemben: 120 euró pénzbírságot kellett fizetniük, ezt követően távozhattak a helyszínről. A haon. hu-n megjelent, hogy a csapat szálláshelyén is történt rendbontás. A Kabát Péter és Laczkó Zsolt szobájában valóban megsérült néhány berendezési tárgy, amelyek értékét a játékosok megtérítették. A megtörtént események miatt a klub kiszabja a megfelelő büntetést az érintettek részére.”
A klub közleménye hallgat róla, ukrán források viszont nem, hogy a magyar futballisták ittasan randalíroztak. Talán írni sem kell: ezúttal nincs helye a már tapasztalt ködösítésnek, szerecsenmosdatásnak.
Orbán Viktor visszavenné Brüsszelt a bürokratáktól és visszaadná az európai embereknek