Felháborodást keltő rasszista rabbik

2010. 12. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tel-Avivban több ezer ember tiltakozott az emberi jogok napján az „Izraelre manapság jellemző rasszista-antidemokratikus hullám” miatt. Néhány napja befolyásos rabbik egy csoportja vallási útmutatásként azt jelentette ki, tilos a zsidóknak lakást kiadni vagy eladni nem zsidók számára. Az ötven rabbi által aláírt levél nagy felháborodást váltott ki Izrael baloldalán, a liberális lapok egymást követően határolódtak el a szerintük rasszista jellegű ötlettől, amelyet Simon Peresz államfő és a Jad Vasem Intézet is bírált. Cfát főrabbija, Smuel Elijahu ugyanakkor arra szólított fel, hogy minél többen csatlakozzanak az aláírókhoz, nem törődve azon politikusokkal és újságírókkal, akik azt tartják, hogy Izrael minden állampolgárának hazája legyen, s ne a zsidók állama. Egy másik levél is izgalmat keltett Izraelben, amelyet 26 korábbi EU-tisztviselő írt alá. A kemény hangú üzenetben az aláírók szorgalmazzák, hogy Brazíliához és Argentinához hasonlóan az unió is ismerje el független államként Palesztinát, és ítélje el Izraelt annak telepépítése miatt. A levelet többek között Javier Solana kül- és biztonságpolitikai főképviselő, Romano Prodi volt olasz kormányfő vagy Felipe González, az Európai Bizottság korábbi elnöke jegyezte.

Vanunu marad. Az izraeli hatóságok megtiltották a Dimonában található atomfegyverekről egykor hírt adó technikusnak, Mordeháj Vanununak, hogy a neki ítélt kitüntetés átvétele céljából a német fővárosba utazzon. Vanunu vasárnap vehetné át az Emberi Jogok Ligája által neki ítélt Carl von Ossietzky-érmet Berlinben. Ma Tel-Avivban él, minden mozgásáról köteles tájékoztatni a hatóságokat. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.