Arrivederci, do szvidányija! – búcsúzott a hangosbemondó az öttusázók idei országos bajnokságától, annak nézőitől és résztvevőitől a Nemzeti Lovardában, bizonyságát adva, ezúttal nyílt ob-t rendeztek, tehát külföldiek is elindulhattak. További érdekességként a zsúfolt versenynaptár miatt nem a szokásos módon nyáron, hanem most ősz végén rendezték meg a viadalt, ráadásul a nemzetközi szövetség legutóbbi kongresszusán csak a fiatalabb korosztályoknak megszavazott, de mindenkinek „erősen javallott” lézeres lövészettel, két nap alatt két helyszínen. A vívás, az úszás és a kombinált futás-lövészet a tatai edzőtáborban, a lovaglás Budapesten, a már említett Nemzeti Lovardában zajlott.
Igazából csak a férfiak viadala bomlott szét két napra a kevesebb lőállás és a harminckettes létszám miatt, a huszonegy fős női mezőny tegnap sűrítve letudta a maga dolgát. Meglepetés egyik nemnél sem született, a tavalyi világbajnok címvédőként Marosi Ádám gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, bő száz pontot verve az olasz Pierpaolo Petronira. Kasza Róbert negyedik (a bajnoki értékelésben második), Tibolya Péter hatodik (ob-3.) lett, a szűk válogatotthoz tartozó Németh Róbertnek ezúttal is meggyűlt a baja a lovaglással. Marosi mindössze egyszer hibázott a lézerpisztollyal, de a hölgyeknél szintén utcahoszszal, közel száz ponttal diadalmaskodott Gyenesei Leila is csak kettőt. Mögötte a brit Samantha Murray és Pataki Viktória végzett a dobogón, a bajnoki bronzot a 4. Cseh Krisztina nyakába akasztotta a díjakat átadó két olimpiai bajnok kiválóság, Martinek János, valamint az idén visszavonult Vörös Zsuzsanna.
Az olasz és brit versenyzők mellett litván, orosz és egyiptomi kiválóságokkal tűzdelt ob magyar eredményeivel összességében Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány is elégedett volt.
Beköszöntött az igazi őszi időjárás