Barcelonai veresége után győzelmi kényszerben kezdett tegnap az Eger férfi vízilabdacsapata az Euroliga 2. fordulójában, a D csoportban. Az ellenfél azonban a Jug Dubrovnik volt, amely az első körben simán legyűrte a Varga fivérekkel, Dániellel és Dénessel felálló Primorje Rijekát. A dalmátok Egerben is nyílt játékkal rukkoltak ki, a nagyszünetben 6-5-re vezettek. Tették ezt úgy, hogy a kispadról a normálisnál kevesebb muníciót kaphattak, mert edzőkettősüket a nyitányon, a horvát belharcban eltiltották, a lelátóra száműzték. A vízben azonban fölényben voltak, sőt, magyar szempontból 5-7-nél elúszni látszott a meccs, ám ekkor Szécsi ötméterest védett, az ellenakcióból pedig sikerült szépíteni, 6-7-ről indult az utolsó felvonás. Amelyben aztán a Jug meglépett három góllal, és végül a hevesi hajrá dacára nyert is 10-9-re.
Az Eger továbbjutási esélyei ezzel jelentősen csökkentek; ehhez alapesetben kilenc pont kell, de elméletileg hattal is tovább lehetne lépni, de csak akkor, ha a Jug százszázalékosan zárna az élen, a három további egylet pedig körbeverné egymást.
Az A csoportban két magyar– montenegrói rivalizálás zajlott. A Szeged a Herceg Novinál vendégeskedett, és gólgazdag mérkőzésen 13-10-re kikapott.
Ezzel estére a három párharcból a délszlávok kettőt már megnyertek, csupán a Vasasnak maradt esélye a szépítésre. Kezdetben úgy tűnt, él is vele, annál is inkább, mert a Primorac Kotor menői tíz hosszú percen át egyetlen gólt sem szereztek. Többször előkészítetlenül, olykor kifejezetten flegmán lőttek, amit a magát egyre hergelő Nagy Viktor kapus többször is megköszönt, egy ízben még puszit is dobott. Tehette, hiszen 3-0-ra elhúztak az angyalföldiek. Ám a nagyszünetre a magukhoz térő montenegróiak 3-3-ra egyenlítettek, miközben soraikban a magyar center, Steinmetz Ádám csupán epizódszerephez jutott.
Aztán fordulás után főszereplővé lépett elő, hiszen előbb kontrából, majd centerből talált be, átmenetileg a Vasasnak kellett kapaszkodnia. Fülöp és Boskovic pazar góljával 7-5-nél mégis eldőlni látszott a derbi, és valóban, a vendégeknek már csak a szépítésre futotta. E 7-6 azt jelenti, hogy a piros-kékek minden bizonnyal akkor is továbbjutnak, ha hozzák a kötelezőt, a két hazait. Földi László vezetőedző érthető elégedettséggel értékelt: „Kezdettől domináltunk, nagyon nehéz meccs volt, de nem érdemtelenül győztünk.”
Nem bizony, és így legalább háromból egy az arány. Sőt, a Vasas szemszögéből egyből három, azaz 3 pont.
40 liter benzinnel, a gyalogosok között, a járdán áthajtva parkolt le Magyar Péter - fotó