Megújult kínálatot tartalmaz a MÁV-Start Zrt. 2010–2011. évi menetrendje, amely december 12-én lép életbe – jelentették be a vasúttársaság vezetői. Monszpart Zsolt, a cég vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a nyáron személyszállításra is megnyitott öt mellékvonalon kívül további hat helyen: Esztergom–Almásfüzitő, Sárbogárd– Székesfehérvár, Sásd–Komló, Szerencs – Abaújszántó – Hidasnémeti, Nyíregyháza – Mátészalka – Fehérgyarmat – Zajta, Mátészalka– Csenger vonalakon indul újra a személyforgalom az új menetrendben. A menetrendváltás után bizonyos intercityjáratokon 540 forintról 360 forintra csökken a pót- és helyjegyek ára – közölte az MTI. Szeged és Budapest között óránként közlekednek majd az intercityvonatok, s új vonatpár jár Budapest és Szombathely, valamint Győr és Szombathely között. A Zalaegerszeg környéki vasúti közlekedésben jelentős előrelépést jelent a Boba–Bajánsenye vasútvonal felújítása és villamosítása, ennek köszönhetően az új menetrend több új lehetőséget kínál a térségben utazóknak. Újdonság, hogy Zalaegerszeg– és Győr–Budapest között naponta hat közvetlen vonat közlekedik majd.
Hatmilliárd forint volt a tét az ötös lottón, itt vannak a nyerőszámok