Érdekes színfoltja volt a szombati szlovákiai helyhatósági választásoknak a parlamenten kívül rekedt Magyar Koalíció Pártja és a kormányzó Most – Híd szlovák– magyar vegyes párt versengése a dél-szlovákiai járásokban – írta a szlovák sajtó. Bugár Béla, a Most – Híd elnöke elégedett az eredményekkel, mert pártja – állítólag – a nulláról indult, úgy szerzett 95 polgármesterséget, ám a szlovák lapok többsége úgy látja, az MKP bizonyította életképességét, sőt a Pravda szerint „elsöpörte Bugár pártját a magyarok lakta régiókban”.
A lap kiemeli, hogy az MKP a pártok között a polgármesterek számát tekintve országosan a negyedik, a helyi képviselők tekintetében pedig az ötödik helyet szerezte meg, amivel nemcsak a Most – Híd pártot előzte meg, hanem más parlamenti erőket is, vagyis „nem lehet kihagyni a szlovákiai politikai térképről”.
Berényi József, az MKP elnöke szintén elégedett pártja eredményével, hiszen – mint lapunknak elmondta – nemcsak az a 129 polgármester képviseli a pártot, akiket a statisztikák kimutatnak, hanem további 36, akik különböző koalícióban indultak, s csaknem ugyanenynyi párttaguk szerzett polgármesteri posztot független jelöltként indulva a választásokon, a helyi szervezetek támogatásával és egyezsége alapján. Berényi szerint az eredmény azért megnyugtató és biztató, mert bebizonyosodott, hogy a szlovákiai magyarok körében igény van az önálló magyar politizálásra, ami reményt és esélyt ad arra, hogy az MKP a legközelebbi parlamenti választásokon újra sikeres legyen, s visszakerüljön akár a kormányzó hatalomba is.
Gázolt az InterCity a Nyugati pályaudvaron