Nem sikerült megállapodásra jutni az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 11 éve első csúcsértekezletén az 56 tagú szervezet jövőjéről, a témát háttérbe szorította az orosz– grúz vita a találkozó csütörtöki zárónapján. A házigazda, Nurszultan Nazarbajev kazah elnök 11 órával a tervezett befejezés után közölte, hogy akcióterv helyett csak egy nyilatkozatot fogadtak el, amelyben „megerősítik” az 1973-ban alakult EBESZ alapelveit. Ezek a hidegháború közepette az államok közötti bizalom megteremtését és a két tömb közötti konfliktusok megakadályozását szolgálták. A tegnapi tanácskozás egy pontján Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elhagyta az asztanai kongresszusi palotát, értésre adva, hogy Moszkva nem fogad el olyan szöveget, amely megemlíti a grúziai konfliktust.
Korábban több nyugati vezető is a demokrácia megszilárdításának feltételeit, főként a sajtószabadságot, a kisebbségi jogok szavatolását, a jogállamiság kiépítését hangsúlyozta, míg mások Oroszország vezetésével inkább a biztonságpolitikai kérdésekre összpontosítottak.
Orbán Viktor visszavenné Brüsszelt a bürokratáktól és visszaadná az európai embereknek