Mondhatnánk, női kézilabda-válogatottunk a papírformának megfelelően megnyerte a Telenor-kupa nemzetközi tornát – ám a „papírformának megfelelően” kitétel a tegnapi, tiszaújvárosi első félidő alapján indokolatlan magabiztosságnak tűnhet. Azok után ugyanis, hogy a mieink szombaton Miskolcon 36-22-re elintézték Tunéziát, egy nappal később 14-12-es vesztésre álltak a szintén a decemberi Európa-bajnokságra készülő ukránok ellen. Akik – kihasználva, hogy a hazaiak a hatos vonalon igen hatástalanul védekeztek – szabadon jártak be a falba gólt lőni. Vagy ha nem, azért nem, mert Pálinger Katalin legalább hozta a maga formáját; aztán szünet után már valamelyest a többiek is. Elsősorban a szombaton 24. születésnapját ünnepelt, Kovacsicz és Bódi remélhetőleg kisebb sérülése miatt a szélre „száműzött” Sopronyi Anett, aki hét gólt tett hozzá a 30-27-es győzelemhez.
Görbicz Anita is emlékezetes pillanathoz érkezett: belőtte 750. válogatott gólját, majd civilbe öltözött, mert bal kezének hüvelykujjában megsérült egy szalag. Érdeklődésünkre szokásos eltökéltségével mondta, „Szerintem elszakadt, de nincs nagy baj”, a hivatalos verzió azonban kevésbé biztató: ha a mai röntgen azt mutatná, hogy műtétre van szükség, ki kellene hagynia az Eb-t.
Remélhetőleg nem így oldódnak meg Mátéfi Eszter szövetségi kapitány dilemmái a keretszűkítéssel kapcsolatban
Felemás mérleg. A férfiaknál a hét végén kontinentális kupaküzdelmek zajlottak. A férfi Bajnokok Ligája B csoportjában az MKB Veszprém szombaton hazai pályán 38-34-re verte a svéd Sävehofot, így hat forduló után még mindig százszázalékos. A C kvartettben a Pick Szeged tegnap a Csehovszki Medvegyit fogadta. A magyarok tíz napja, nem kis meglepetést okozva, idegenben gyűrték le 26-25-re az oroszokat, tegnap viszont a Tisza partján 29-22-re kikaptak. Méghozzá alapvetően az első félidő miatt, amikor a rivális nyolcgólos előnybe került, a hazaiak támadójátékát szinte teljesen megbénítva. A Szeged még mindig esélyes a nyolcaddöntőre, aminek eléréséhez a fehérorosz Minszket kell legyűrnie.
A KEK-ben a Balatonfüred kihasználta, hogy a moldovai HC Olimpus feladta pályaválasztói jogát, és szombaton 27-16-ra, vasárnap 28-19-re nyerve jutott a legjobb 16 közé.
Az EHF-kupában ugyanez sikerült a Tatabányának, miután az idegenbeli 27-25-ös sikert követően szombaton otthon verte 29-21-re a bosnyák Banja Lukát. A Dunaferr pénteken simán kikapott Portóban, tegnapi visszavágója ugyanott lapzárta után ért véget.
Az egész internet Magyar Péteren nevet - mutatjuk a legjobb mémeket!