Felvetődik a gyanú, hogy súlyos százmilliárdok tűntek el, esetleg valaki nem mondott igazat a magánnyugdíjpénztárak vagyonáról, vagy másként értelmezték az adatokat – mondta tegnap Selmeczi Gabriella. A miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottja a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján részletesen ismertette azokat az elemzéseket, amelyekre a lapunkban megjelent keddi interjúban hivatkozott. Akkor arról beszélt, nem tartja kizártnak, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok által befizetett vagyonban jelentős veszteség következhetett be az elmúlt 12 évben. A fideszes politikus tegnap újfent megerősítette, ha beigazolódnak ezek a félelmek, akkor az felvetheti akár a bűncselekmény gyanúját is.
Selmeczi szerint a Magyar Nemzetben november 13-án megjelent Hozam helyett viszem című írás, illetve a Századvég elemzése – amelyről részletes írás lapunk 5. oldalán olvasható – szerint egyaránt valószínűsíthető a keddi interjúban megfogalmazott vagyonvesztés. – Ha a pénztárak csak állampapírba fektettek volna ebben az időszakban, akkor ma ötszázmilliárd forinttal több lenne a számlákon, ami tíz százalékkal magasabb egyéni hozamokat jelentett volna. Selmeczi azt is kiemelte, hogy a magánnyugdíjpénztárak által elért összes reálhozam 109 milliárd forint, miközben saját működésükre 210 milliárd forintot írtak le költségként a pénztárak.
– Egyértelmű, hogy a magán-nyugdíjpénztárak és a mögöttük álló alapkezelők érdeke volt a vagyonnal kapcsolatos adatszolgáltatás manipulálása – válaszolta lapunk kérdésére a nyugdíjvédelmi megbízott.
Az egész internet Magyar Péteren nevet - mutatjuk a legjobb mémeket!