A rendőrökkel vívott tűzharcban életét vesztette tegnap délután az a bankrabló, aki társával vagy társaival egy budapesti, XIX. kerületi, Fő utcai pénzintézetet támadott meg. A rablók fegyverrel kényszerítették az alkalmazottakat a pénz átadására, közben az ügyfelekkel együtt a padlóra fektették őket. A támadók 2,5 millió forintot zsákmányoltak, majd gyalog távoztak a bankból. Az egyik dolgozó megnyomta a riasztógombot, amely a rendőrségen jelez. A bank alkalmazottai jó személyleírást is tudtak adni az elkövetőkről, a pénzintézet közelében pedig épp kint volt egy járőrkocsi. Az egyenruhások felismerték a rablókat, utánuk eredtek, miközben felszólították őket, hogy dobják el a fegyvert, és adják meg magukat. A támadók erre megfordultak, és szó nélkül tüzet nyitottak a rendőrökre automata gépfegyvereikkel. A járőrök viszonozták a tüzet, közben egyik elkövetőnek elakadt a lőszer a fegyvere csövében, s míg megpróbált újratölteni, a rendőrök agyonlőtték, a férfi azonnal meghalt. Társa elmenekült, de csak néhány száz méterre jutott. Ott bekerítették, a rabló megadta magát. A tetteseknél a honvédségnél rendszeresített AMD típusú gépkarabélyok voltak.
Az események közben bejelentés érkezett a hatósághoz, hogy a rablóknak lehetett egy harmadik társuk, aki a Szigligeti utca egyik panelházában bújt meg. A helyszínre több csapatszállítóval vonultak ki a Terrorelhárító Szolgálat munkatársai, közöttük mesterlövészeket is látni lehetett. A kommandósok lezárták az épületet és környékét, lapzártánk idején még nem lehetett tudni, hogy valóban volt-e társuk a rablóknak. A helyszínen este megjelent Tóth Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője, aki rögtönzött sajtótájékoztatóján nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a kommandósok a harmadik elkövetőt keresik. Lapunk úgy tudja, nem igazak azok a korábbi értesülések, hogy az elkövető túszt is ejtett az épületben. Információink szerint az elfogott rabló, aki megadta magát a rendőröknek, magyar anyanyelvű, neve is magyar, s lelőtt társával együtt már ismertek voltak a hatóságok előtt. Lapzártánkkor a kommandósok a kispesti lakótelepen a szemközti épületben is feltűntek, az erkélyeken vették fel pozícióikat.
Halálos vonatbaleset történt Monorierdőnél