Magyar bemutatkozás

Tegnap Brüsszelben megtörtént a hivatalos stafétabot-átadás: búcsúzott a belga elnökség és bemutatkozott a magyar.

2010. 12. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Steven Vanackere belga miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter négy nyelven összegezte a féléves, hivatalosan december 31-én véget érő belga elnökség eredményeit és nehézségeit. A belgák eddig tizenkét alkalommal irányították az Európai Uniót úgy – és ez az unióban általános vélemény –, hogy arra nem vetette rá az árnyékát az, hogy az egész belga elnökség idején nem volt – és ma sincs – Belgiumnak kormánya, csupán egymással marakodó politikusai. Vanackere sikernek tekintette, hogy megállapodtak az Európai Unió jövő évi költségvetésében, mégpedig az új lisszaboni szerződés szabályai szerint. Kidolgozták azt is, hogy az unió polgárai saját kezdeményezésükre – és ez a lisszaboni szerződés egyik újdonsága – a kellő számú aláírás összegyűjtése esetén kérhetik az Európai Bizottságot, hogy jogszabályi javaslataikat tárgyalja.
A magyar elnökséget Martonyi János külügyminiszter, Győri Enikő államtitkár és Györkös Péter, Magyarország uniós képviselője mutatta be, oldottan, lazán és jókedvűen. Elmondták, hogy a magyar elnökség a gazdasági válságból való európai kilábalásra, továbbá az emberi dimenzióra kívánja helyezni a hangsúlyt. Az emberi dimenzióra, elsősorban arra, hogy miként lehet a globális versenyben jó eredményt elérni öregedő népességgel. A magyar elnökség azt ígérte, a család hangsúlyos szerepet kap. Egy svájci újságíró azon kérdésére, hogy nem fenyegeti-e a média szabadságát a tegnap tárgyalt magyar médiatörvény, a külügyminiszter azt javasolta, olvassa el a médiatörvényt, hasonlítsa össze más országokéval és hogy „bármilyen hevesen támadja is az elnökséget is, de azt csak azután tegye, hogy az cselekedett is”. Egy spanyol újságírónak arra a kérdésére, hogy nincs-e túl kevés nő a magyar kormányban, Martonyi kitűnő francia kiejtéssel azt felelte: „teljesen igaza van, de ígérem, néhány év múlva több lesz.”

Tájékoztatás. Orbán Viktor miniszterelnök tegnap az Országházban vendégül látta az EU-tagállamok Budapestre akkreditált nagyköveteit. A kormányfő tájékoztatta a diplomatákat a soros magyar uniós elnökség célkitűzéseiről, és tárgyaltak az Európa előtt álló legfontosabb kihívásokról is. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.