Órákra megbénult a Telenor hálózata tegnap. A társaság délután fél egykor adott ki közleményt, amely szerint a mobil hangszolgáltatás Budapest és környéke egyes részein, illetve a mobilinternet-szolgáltatás országosan mintegy egy órán keresztül nem volt elérhető, ám a hibát időközben már orvosolták. Sajtóinformációk szerint egy tápegység meghibásodása okozta a gondot. Lapunk tapasztalatai szerint ugyanakkor a közlemény kiadása után jó két és fél órával, délután négy óra körül is hagyott kívánnivalót a szolgáltatás; a térerő a délután folyamán többször is 5–15 percig szünetelt. Hasonló tapasztalatokról számoltak be a Facebook közösségi portált használók is, akik a Telenor Magyarország profiloldalán ugyancsak közzétett tájékoztatást kommentálták. Közülük többen felvetették a kimaradás miatti kárpótlás kérdését is. Az előfizetőket ugyanakkor csak abban az esetben illeti meg kötbér, ha a szolgáltatás szünetelése meghaladja a négy órát. Legutóbb szűk egy éve, 2009 decemberében volt hasonló eset, akkor a T-Mobile hálózata fagyott le órákra. Az előfizetőket akkor tíz lebeszélhető perccel kárpótolta a szolgáltató.
Tapsvihar és ováció fogadta a magyar kormányfőt a patrióták nagygyűlésén