Megtartotta első ülését Szegeden az a vizsgálóbizottság, amelynek feladata az elmúlt nyolc év ügyeinek ellenőrzése. A grémium nyolc cégnél rendelt el átfogó vizsgálatot, de kíváncsi arra is, hogy miként küldték el állásából 2002-ben a Fürdővizek Szeged Kft. egykori vezetőjét, aki azóta pert nyert, és emiatt most több tíz millió forintot kell kifizetni számára.
A testület elnöke, Gyimesi László (Fidesz) hét céget javasolt vizsgálni, köztük a közlekedési vállalatot és a piacot üzemeltető céget. A nyolcadik a Városi Televízió Szeged Kft. lesz, ezt a szocialista Szentgyörgyi Pál javasolta felvenni a listára. Az LMP-s Szentistványi István azt szerette volna elérni, ha ellenőrzik a távfűtési céget és a vízművet is, ezen vállalkozások azonban nem százszázalékos önkormányzati tulajdonban vannak. Ezért a bizottság először azt deríti ki, hogy miként lehetne a vizsgálatba bevonni ezeket a cégeket. A képviselők arról zárt ülésen döntöttek, hogy melyik cégnél kik végzik a vizsgálatot. Nevüket csak azután hozzák nyilvánosságra, hogy Botka László (MSZP) polgármester aláírta a megbízási szerződésüket. A vizsgálatokat könyvvizsgálók, jogászok, informatikusok és közgazdászok végzik majd.
Kihúzták a hatos lottót, mutatjuk a számokat