(milyen a celebek pokla )

Én nem tudom – szívta a fogát a Giga-Bleud TV műsorigazgatója a vadul csökkenő nézettségi mutatók láttán –, hogy ez az út nem a pokolba vezet-e. A következő pillanatban briliáns ötlet villant fel a fejében. „Valóságshow a pokolban!” „Úgy ám! – suttogta a fülébe egy fekete yuppie-öltönyös, kissé szőrös és kormos úr. – Belzebub vagyok, az ön menedzsmentjének főnöke. Mivel mi lentiek, hasonlóan az Úrhoz, a vesékbe látunk, az ön igényei szerinti, kész szerződést hoztam. A produkcióhoz biohelyszínnel szolgálunk, mi adjuk a műszaki személyzetet, a világítást, illetve a sötétséget, a statisztériát, ingyen. Cserébe ön eladja nekünk a lelkét. Itt írja alá!” „Miként szállítják a helyszínre a stábot?” – kérdezte az igazgató. „A négyes metróval” – felelte Belzebub, mire a direktor aláírta a papírokat.
A forgatással megbízott rendező hét celebet választott ki 666 jelentkező közül. Egy öt éve folyamatosan csukló, Guinness-rekorder ifjút, egy leszázalékolt erős embert, egy első fordulós megasztárt, aki operettáriákat játszott szívószálon; a hölgyeket a magyar implantátumrekorder, a körömgomba reklámarca és egy nyugdíjas rúdtáncosnő képviselte. A PC miatt a kezdőcsapatba került egy független transzvesztita. A stábot, mint egykor Dantét Vergilius, a Heti Hetes egy kultúrikonja kalauzolta. A négyes metró Kharón irányításával simán landolt a pokol tornácán, csak két tartópillért döntött ki fékhiba miatt. A hetvenhét részes show forgatása azonnal elkezdődött, bár a statisztáló ördögök szemét bántotta a jupiterlámpák fénye, de fekete maszkot kaptak. A pokol bugyraiból hangzó fogcsikorgatás nem zavarta a celebeket, vihogva költöztek be arra a helyre, amelynek láttán egykor Dante haja a „borzalomtól égre lázadt”. Még jobb kedvre derültek, midőn egy kongó hang így szólt: „E szomorú házat azok nyerik, kik közönyösen éltek…, s az angyalok, kik fellázadni féltek… Az ég elűzte, s itten kóborolnak, nem kellenek sem égnek, sem pokolnak.” A legszellemesebb megjegyzést a megasztárjelölt tette ekként: „Hát nem látod, hogy kellünk, köcsög!” A celebcsapat egyébként is jól teljesített, bár a transzvesztita éjjel lelopta a hölgyrekorder implantátumát, s azzal parádézott. Már a show első előadása nagy sikert aratott a földön, a tizediknél pedig a pokol nézettségi mutatói az égbe szöktek.
Ettől a celebek szárnyra kaptak. A kapun lángbetűkkel ez a felirat állt: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.” Üdvrivalgásban törtek ki, s egymást taposva tódultak befelé, hiába hangzott „száz jaj a csillagtalan égen…” Fölényesen lekezeltek Homéroszszal, Horatiusszal. „Kik ezek a pasik?” – kérdezte a rúdtáncosnő a csukló ifjútól. „Lövésem sincs, hukk” – felelte az –, s „Ave, sátán, hukk” köszöntéssel fogadta a szívélyesen eléjük siető Lucifert. Az erőember olyan erővel szorította meg a kezét, hogy a Nagy Ördög túlüvöltötte a kárhozottak szüntelen jajongását. Mikor a celebek megpillantották a Szuroktavat, az implantátum-királynő felkiáltott: „Halihó! Wellness!” Az ifjabb ördögök ámulatára a kis földi csapat vígan merült el a fortyogó katyvaszban. Végül elérték a Föld középpontját, részvétükről biztosították Júdást, akit „legjobban gyötör a sátán”. Azután a négyes metróval indultak is a felvilág felé, ahol virágeső fogadta őket.
A műsorigazgató irodájába belépett Belzebub: „Brutálisan sikeres produkció volt. A szakma véresre rágta az irigységtől a körmét. Gratulálok! Lássuk a lelkedet!” Egy röntgenkészüléket vett elő, azzal vizsgálta át az igazgatót tetőtől talpig. Végül sírva fakadt. „Mekkora marha vagyok! Honnan szedtem, hogy neked lelked van, én nem tudom…”