
Jöttek, jöttek sorban a provokatív plakátok Gesztitől – például egy választásra buzdító leszbikus pár –, amelyek terjesztését a párt a Soros Alapítvány segítségével oldotta meg. Megérte a küzdelem, hiszen Geszti céges érdekeltségei igencsak jövedelmezők voltak a baloldali kormányok idején, a NEO Internet Kft. készíthette el az SZDSZ honlapját. De Geszti egy másik cégen, a Nemo Design Kft.-n keresztül elnyerte az Oktatási Minisztérium webdizájnjának tervezését is, majd a másik három SZDSZ-es minisztériumnak is ők tervezték a dizájnját.
Geszti nemcsak a baloldali kormányzattól, de az akkori, Demszky Gábor által vezetett fővárosi önkormányzattól is kapott megbízást. A kutyapiszokkal szembeni fellépés volt az a kiemelkedően fontos feladat, amit az SZDSZ-es önkormányzat rábízott az újabban tiszás Gesztire. A korábban szövegíróként pénzt kereső Geszti–Berkes páros 2006-ban megírta az akkori újrázásra készülő MSZP kampányslágerét Igen-igen címmel.
Geszti 2007-ben kitalálta a Nemzeti Vágta nevű lovasversenyt, majd 2010-ben az RTL Klubon lett zsűritag az egyik tehetségkutatóban. A 2011-es Eurovíziós Dalversenyre ő írta Wolf Katinak a Szerelem, miért múlsz? című dal szövegét.

Adótartozás és céges botrányok sem kerülték el a karrierjét
Számos jobboldali személyiséget lejárató, botrányos plakát került ki az elmúlt években az ARC kiállításon, ami szintén Geszti ötlete volt. A kiállítást a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok támogatta, amit Geszti nem tagadott és ennek kapcsán azt mondta: „Ha úgy tetszik, vehetjük egyfajta megtiszteltetésnek, hogy ennyire fontosnak tartják az ARC létezését a kormányzati propagandában, és csesztetésre érdemesnek tartják. Ez egyben megerősíti, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok jól tette, hogy támogatja a kiállítást, mert a hatóerőnk eszerint jelentős.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!