Süddeutsche Zeitung
Egy évtizede már annak, hogy Bush mélyen Putyin szemébe nézve a szoros együttműködés lehetőségét olvasta ki Oroszország erős emberének tekintetéből. Akkor ebből nem lett semmi, míg ma látványos a közeledés. Elsősorban azért, mert a két államot efelé tolják a körülmények, s érdekeik sok tekintetben egybeesnek, állapítja meg az újrakezdés újabb állomását, a NATO és Oroszország egyenrangú partneri viszonyra lépését értékelve a német liberális lap. Mint a helyzet megváltozása kapcsán fogalmaz, Amerika politikai és katonai értelemben konfliktusokba keveredett az arab világban, gazdaságilag megrendült, ideológiai értelemben pedig megosztott. Így a leszerelés és az együttműködés az egykori fő ellenséggel magától adódik, nem túl drága, és ami a legfontosabb, nem veszélyes téma. A nemzeti öntudatra ébredés és az olajdollárok évei után Oroszországot is erősen megrázta a válság, s ráébredt, hogy a világot nem lehet örökké olajdollárokon megvenni. A továbbra is sok tekintetben gyenge országnak így barátkoznia kell, politikai szövetségesekre, üzleti partnerekre, befektetésekre és piacokra van szüksége, s mindezt nem a Távol-Keleten, hanem Európában találja meg. S ez ezzel a közeledéssel – állapítja meg a lap – Közép- és Nyugat-Európa országai, de az Egyesült Államok is csak nyerhet.
Nonhthka
Hetvenhétmillió euróba kerül Magyarországnak az EU-elnökség címmel közölt cikkében a szerb napilap arról ír, hogy Magyarország az EU soros elnökeként is jelentős támogatást fog nyújtani a szerb EU-integrációs folyamatnak. A magyar prioritások mellett – gazdaságélénkítés, munkahelyteremtés, az európai integráció erősítése, a schengeni övezet kiterjesztése, valamint a bel- és igazságügyi együttműködés szorosabbra fűzése – a lap megjegyzi, az európai vendégeket kétszáz bérelt Volkswagennel fuvarozzák, illetve hogy a magyar kormány szeretné kihasználni az EU-elnökséget arra is, hogy népszerűsítse a magyar borokat.
Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc is felhasználta a feleségét a meggazdagodásához, de ő nem hallgatta le