Átlagosnak nevezhető forgalom mellett csökkent tegnap a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe. A BUX 1,06 százalékos mérséklődés után 21 065,24 ponton állapodott meg. A pesti parketten 26,7 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a papírok, s a vezető részvények közül egyedül az OTP erősödött, méghozzá 0,6 százalékot. Azonban a Magyar Telekom 0,9, a Mol 1,9, a Richter pedig 2,9 százalékot veszített értékéből. A tegnapi nap egyik fontos híre, hogy a Mol bejelentette: ajánlatot tesz a horvát INA közkézen lévő törzsrészvényeinek megvásárlására 2800 horvát kuna részvényenkénti áron. Az ajánlat maximum 800 910 darab, egyenként kilencszáz kuna névértékű INA-papírt érint, amelyek döntő többsége jelenlegi vagy volt INA-munkavállalók, illetve a korábbi nyilvános kibocsátásban részvényt jegyző magánszemélyek tulajdonában van.
A magyar tőzsde tegnapi kereskedését értékelve Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője az MTI-nek azt mondta: vélhetően technikai okai vannak annak, hogy bár a nemzetközi piacokon pozitív a hangulat, és nap közben Budapesten is optimizmus volt érezhető, az index mégis az előző napi záró szint alatt fejezte be a kereskedést. Az üzletkötő megjegyezte, hogy egy-két szereplő megbízásai határozták meg a hangulatot a BÉT-en. Mindeközben tegnap délután az eurót a bankközi kereskedelemben 277,7 forinton jegyezték a szerda délutáni 279,27 forint után. A svájci frank 212,24 forintot ért.
Kisrepülő zuhant le Dunakeszin