Rendőrjelvényekkel, fegyverekkel, adóvevőkkel is felszerelkeztek azok a férfiak, akikre tegnap csaptak le a kommandósok Szombathelyen. Egyelőre nem tudni, hogy az őrizetbe vett négy férfi valóban hivatásos rendőr, vagy csak azoknak adták ki magukat, elfogásukra ugyanakkor egy kisebb hadseregnyi bevetési egyenruhás rendőr érkezett a vasi megyeszékhelyre – tudatta a Blikk. Kazmar Enikő, a megyei kapitányság szóvivője a távirati irodának megerősítette, hogy hatósági intézkedés volt a Thököly utcában, de további részletekkel nem szolgált az akcióról. Az MTI úgy tudja, hogy két embert fogtak el, a Vas Népe internetes változata három őrizetbe vett férfit említ. Utóbbi médium szerint az akció hátterében egy kábítószeres ügy áll. Kazmar Enikő közölte, hogy a szombathelyi intézkedésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) állománya vett részt. Lapunk úgy tudja, az ügyben a nyomozást szintén a BRFK folytatja.
A testület tegnap nem adott felvilágosítást az akció hátteréről, de Illés Hilda szóvivő lapunkkal közölte, ma sajtótájékoztatón számolnak be az esetről. Szombathelyen a rendőrség két személyautót is lefoglalt a rajtaütéskor, ezek egyikén osztrák rendszám van. A kocsikban további fegyvereket és rendőrjelvényeket találtak a nyomozók.
Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc is felhasználta a feleségét a meggazdagodásához, de ő nem hallgatta le