Lehet azon polemizálni, hogy miért kell az úszósportnak egy naptári éven belül nyáron egy normál medencés Európa-bajnokság, ősz végén-tél elején pedig három hét leforgása alatt egy-egy rövid pályás Eb és vb; ám az nem vita tárgya, hogy a 2010-es világversenyek „kétharmadánál”, a kontinensviadalok alapján honfitársaink nagyszerű formát futnak. Ennek jeleként a válogatott minden idők legjobb rövid pályás szereplését produkálta a vasárnap zárult eindhoveni Eb-n a 6 arannyal, 1 ezüsttel és 2 bronzzal, harmadik hellyel az éremtáblázaton a németek (10, 8, 4) és a házigazda hollandok (9, 8, 5) mögött. Az eddigi csúcsot az egyformán négy-négy elsőséget hozó 2007-es debreceni (4, 2, 3) és 2005-ös trieszti Eb (4, 0, 1) jelentette.
A magyar gárda a kismedencés kontinensviadalok 1996-tól kezdődő történetében négy eseményt kihagyott, most pedig három legjobbja, a decemberi dubaji vb-re készülő Hosszú Katinka, Cseh László és Gyurta Dániel nélkül is remekelt. A távirati irodának nyilatkozva Kiss László szövetségi kapitány külön kiemelte az egyformán kétszeres Európa-bajnok Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Evelyn helytállását: „A 200 pillangón is győztes Zsu egy olyan kemény szám, mint a 400 vegyes megnyerése után szinte közvetlenül lett negyedik 100 pillangón úgy, hogy élete legjobbját úszta. A 200 és 100 vegyesen első, 200 gyorson harmadik Evelyn fantasztikusan jól versenyzett, bátyja, Dávid a 400 vegyesen aratott sikerével hozta a kötelezőt, a 400 gyorson Európa-bajnok Mutina Ági a táv második felében félelmetesen nagyot teljesített. Három ifjúsági olimpiai bajnokunk is letette névjegyét a felnőttek között: Kapás Boglárka második helye 800 gyorson önmagáért beszél, Biczó Bencének 200 pillangón alig 4 század hiányzott az ezüsthöz, a 200 háton országos rekordot elért Bernek Petit pedig csupán 9 század választotta el a bronztól. Szóval jól állunk.”
Hogy olyan jól-e, ahogy Ruza József, a hazai szakszövetség főtitkára gondolja – szerinte ez minden idők legjobb magyar úszócsapata –, az később derül ki. Akár szűk három hét múlva Dubajban, az idei rövid pályás vb-n, hosszabb távon pedig a londoni olimpián. Ezeken a viadalokon ugyanis ott lesznek a sportág krémjét alkotó, az európaiak előtt járó amerikaiak és ausztrálok is. Ettől még reális a szakvezető eindhoveni értékelése: „Világbajnokaink nem voltak velünk, mégis parádésan helytállt a csapat. A nyári, budapesti nagymedencés Európa-bajnokságon szintén hat aranyat szereztünk, az ifiolimpián négyet, egyre bizakodóbban várhatjuk a 2012-es nyári játékokat, reményteljes gárda épül Londonra.”
A közelgő vb-n szerepel majd a Hosszú, Cseh, Gyurta trió mellett az Eb után duplázó két Verrasztó, továbbá Jakabos és Mutina is.
Kisrepülő zuhant le Dunakeszin