Elkerülnék a valutaharcot
Az Európai Unió és az Egyesült Államok szerint el kell kerülni, hogy a nagy gazdasági erőközpontok egymással versengve értékeljék le valutájukat a jobb exportképesség érdekében. Erre kötelezték magukat és ugyanerre szólították fel a G20-as csoporthoz tartozó, jelentős nemzetgazdaságoknak számító országokat abban a közös nyilatkozatban, amelyet a szombat este Lisszabonban tartott kétoldalú csúcstalálkozójuk után tettek közzé. (MTI)
Időskori munkát ajánl a Világbank
A kelet-európai nyugdíjrendszerek úgy tudnának a legjobban megbirkózni a demográfiai változások miatt egyre jobban rájuk nehezedő teherrel, ha az időskori megélhetési juttatások stabilizálása mellett minél jobban ösztönöznék az egyéni megtakarításokat – jelentette ki Washingtonban Indermit Gill, a Világbank európai és a közép-ázsiai régióért felelős vezető közgazdásza. Szerinte át kell értelmezni az „idős kor” fogalmát is, és fokozatosan 65-67 évre kell emelni a nyugdíjkorhatárt. (MTI)
Nem lesz kamatemelés
Még erre a hónapra is változatlan magyar jegybanki kamatot jósolnak londoni felzárkózó piaci elemzők az MNB monetáris tanácsának november végi kamatdöntő ülése előtt adott első előrejelzéseikben. A további kilátásokról azonban már eltérnek a vélemények: vannak olyan citybeli elemzők, akik decemberre sem zárják ki a szigorítást, mások ezt csak a jövő év közepétől valószínűsítik. Elemzői konszenzus szerint, a magyar jegybank 2011 közepe táján kezd kamatemelésbe. JP Morgan elemzőház távlati előrejelzése szerint jövő szeptemberre 5,5 százalékos lehet az alapkamat. (MTI)
Csökkenhet a benzin ára
Akár több forinttal is csökkenhet az üzemanyagok ára e héten a Portfolio.hu szerint. Miután a múlt héten kissé visszaesett
a benzin és a gázolaj forintban mért tőzsdei átlagára, valószínű, hogy a Mol a csökkentés mellett dönt. Az elemzők
szerint ugyanakkor a benzin esetében az ár szinten tartása is elképzelhető. A Holtankoljak.hu tájékoztatása szerint jelenleg a 95-ös benzin átlagára 336 forint, a gázolajé pedig 323 forint. A benzinkutaknál ennél akár 20 forintos eltérés is mutatkozhat. (MN)
Szentkirályi Alexandra: A Fidesz-KDNP a budapestiekért dolgozik