Röviden

MTI
2010. 12. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amerikai–koreai szabad kereskedelem
Mérföldkőnek nevezte az amerikai elnök azt az új szabadkereskedelmi egyezményt, amit az Egyesült Államok kötött Dél-Koreával, s amelytől Barack Omaba az amerikai export 11 milliárd dolláros bővülését, valamint 70 ezer amerikai munkahely megőrzését várja. A dokumentum szerint az amerikai autógyártókra kivetett vámot nyolcról négy százalékra mérséklik Koreában, és öt év múlva meg is szüntetik. (Z. G.)

Változó illetékszabályok
Az illetéktörvény november 19-én kihirdetett módosítása következtében egységesen megváltozik az öröklési, az ajándékozási és a visszterhes vagyonátruházási ügyekben a lakóház építésére alkalmas telektulajdon szerzéséhez kapcsolódó illetékmentesség feltételei közül a használatbavételi engedéllyel történő igazolás rendje – tette közzé az APEH. (MTI)

Emelkednek a nyersanyagárak
Minden korábbinál magasabbra emelkedtek a nyersanyagárak novemberben – mutatta ki a hamburgi világgazdasági kutatóintézet (HWWI). A legnagyobb mértékben – euróban számolva 19,3 százalékkal – a pamut, míg a kávé 9,5 százalékkal, a gumigyártásban alkalmazott kaucsuk pedig 12,5 százalékkal drágult. A nyersanyagárak miatt emelésre kényszerülhet a brit–holland Unilever-csoport. A társaság szerint a testápoló szerek és a margarin ára emelkedhet. Más cégek szerint a ruházati cikkek is drágulhatnak a közeljövőben. (MTI)

Harminc százalék felett az ír hiány
Rekordnagyságú hiánnyal zár idén az írországi államháztartás – jelentették be tegnap. A hazai össztermék (GDP) 32 százalékát kitevő deficit elsősorban a bankszektor rendbetételének költsége miatt alakul ki – áll a bevételek és a kiadások várható alakulásáról szóló úgynevezett Fehér könyvben. A dokumentum szerint a GDP-arányos hiány jövőre 12,2 százalékra csökken. A háromszázalékos uniós határérték alá 2014-re szorítják az államháztartási hiányt, a korábban ismertetett, négy évre szóló, 15 milliárd eurós – a magyar GDP nagyjából 15 százalékát kitevő – deficitcsökkentő program révén. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.