Házi őrizetben Hagyó bizalmasa
Nem hosszabbította meg tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes egykori kommunikációs igazgatójának és legfőbb bizalmasának, Lelovics Ottónak az előzetes letartóztatását, és december 24-ig házi őrizetbe helyezték a BKV-ügy gyanúsítottját. A végzés nem jogerős, mert az ellen az ügyészség fellebbezett. (P. T.)
Egyezség a finanszírozásról
Megállapodott a kormány a kisebbségi önkormányzatokkal a jövő évi finanszírozásukról – közölte tegnap a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkársága. A kormány radikálisan csökkenteni fogja a kisebbségi önkormányzatok fix összegű, úgynevezett alaptámogatását. A működési támogatás viszont jelentős mértékben nőhet azon kisebbségi önkormányzatok esetében, amelyek valós és érdemi munkát végeznek. (MTI)
Védelem az ügyészeknek
A Nemzetközi Ügyészi Egyesület ügyészek és családtagjaik védelméről szóló ajánlásának a magyar jogrendbe való átültetését javasolja az Ügyészek Országos Egyesülete – mondta Takácsné Diófási Ágnes, a magyar szakmai szervezet alelnöke. Az ajánlásról a nemzetközi szervezet főtitkára tartott előadást az ügyészek biztonságával foglalkozó, Ügyészek Országos Egyesülete által szervezett nemzetközi konferencián Budapesten. (MTI)
Átvilágítás Szegeden
Elkezdte munkáját tegnap a szegedi polgármesteri hivatal, az önkormányzati cégek és intézmények elmúlt nyolcéves tevékenységét átvilágító ideiglenes bizottság. A héttagú grémium jogi, gazdasági, célszerűségi és informatikai szempontok alapján tekinti át az önkormányzati cégek, intézmények működését 2002. november 1-jétől – mondta a testület alakuló ülése után Gyimesi László elnök. (MTI)
Mutatjuk, mikor tér vissza az viharos eső