Olvadó fizetés
Az FTC jégkorong-szakosztályának vezetősége a csapat eddigi kirívóan gyenge szereplése miatt
a kilenc legjobban fizetett játékosnak az idény végéig fizetésük felét ajánlotta fel. Amenynyiben ezt az érintettek nem fogadják el, úgy szabadon eligazolhatnak. A csapat egyébként pénteken Bukarestben, vasárnap pedig Brassóban lépne jégre a Mol-ligában, ám betegségek és sérülések, valamint az esetlegesen távozók miatt elképzelhető, hogy nem tud 15 utazó játékost kiállítani. Ezért a klub a két találkozó elhalasztását kéri a szövetségtől. (MN)
Kiszenvedték
Kínkeservesen nyert tegnap a Sopron a horvát Gospic ellen a női kosárlabda Euroliga 5. fordulójában. Három perccel a vége előtt még 66-66 volt az állás, a Sopron innen nyert 82-68-ra. A B csoport rangadóján Rátgéber László és Vajda Anna csapata, a Fenerbahce 73-67-re győzött Jekatyerinburgban. Az A csoportban a Pécs ma játszik Tarantóban. A két magyar csapat vasárnap az NB I-ben vív rangadót egymással. (MN)
Simán a Kecskemét
A labdarúgó Ligakupa 4. fordulójában, A csoport: Kecskemét– Szolnok 4-0, D csoport: Kaposvár–Siófok 0-3. (MTI)
Lovasünnep
December 3–5. között a megszokott magas színvonalon és módon, fogathajtó és díjugrató versenyekkel rendezik meg a Lovas Világkupát a Papp László Budapest Sportarénában. Lázár Vilmos a Vk-val
is szeretne kampányolni annak érdekében, hogy 2011-ben Magyarország rendezhesse a fogathajtó Európa-bajnokságot. Jegyárakról és bővebb program a www.lovasvilagkupa.hu oldalon. (MN)
Björndalen sífutna
Ole Einar Björndalen, a sílövészet hatszoros norvég olimpiai bajnoka fontolgatja, hogy elindul sífutásban az oslói világbajnokságon jövő februárban. Természetesen a sílövők márciusi vb-jén is ott lesz az oroszországi Hanti-Manszijszkban. Sífutásban csak váltóban, illetve az 50 km-es szabad stílusú számban állna rajthoz, a részben vagy egészében klasszikus stílusú versenyekben ugyanis nincs esélye a jó szereplésre. A 36 éves, 14-szeres világbajnok Björndalen a 2002-es téli játékokon, illetve 2007-ben, a világbajnokságon már indult sífutásban, sőt 2008-ban egy Világkupa-fordulón versenyt
is nyert. (MTI)
Mutatjuk, mikor tér vissza az viharos eső