Egy hónapja folyik a vizsgálat
Egy hónapja folyik a vizsgálat a polgári titkosszolgálatoknál a megfigyelési botrányokkal kapcsolatban – válaszolta a Hír Televízió kérdésére a titkosszolgálatokat felügyelő Belügyminisztérium sajtóosztálya. Eddig még csak az UD-üggyel kapcsolatos visszásságok kerültek napvilágra, ám azóta kiderült, az MSZP-kormány idején több ellenzéki politikust is megfigyeltek. (Hír TV)
Iszapkatasztrófa: minimális veszély
A vörösiszap-katasztrófa első heteihez képest minimalizálódtak az egészségügyi veszélyek a térségben – közölte a Greenpeace. A civil szervezet újabb húsz mérési eredményt tett közzé. Kolontár és Devecser ásott kútjaiban az arzén aránya négyszázszor volt magasabb az ivóvízre vonatkozó határértékeknél. A Greenpeace szerint az ásott kutakból – ezeket eddig is csak locsolásra használták – nem szivárgott át az arzénszennyezés a talajvízbe, és a környék ivóvize biztonságosan fogyasztható. (MTI)
Szülői értekezlet az ELTE-n
Országos pályaválasztási szülői értekezletet tartanak december 4-én az ELTE-n. A hagyományteremtő céllal, az idén első alkalommal megrendezendő találkozó célja, hogy a felvételizők szüleinek naprakész tájékoztatást nyújtsanak a felvételi folyamattal, illetve a pályaválasztással kapcsolatos kérdésekről. (MTI)
Átszervezés, elbocsátás
Önkormányzati intézmények átszervezéséről döntött a napokban tartott ülésén Somogy Megye Közgyűlése. Az intézmények összevonásával nemcsak gazdaságos lesz azok tevékenysége, de új szemléletet is tükröz. Ennek azonban ára van, hiszen január 1-jétől több mint háromszáz dolgozót bocsátanak el. (MTI)
Tarlós menesztette Gaudert
Tarlós István főpolgármester felmentette Gauder Pétert, Budapest városstratégia-tervező cége, a Studio Metropolitana ügyvezetőjét. A felmentés egy hete történt, utódot nem neveztek ki. A posztra minden valószínűség szerint pályázatot írnak majd ki. (MTI)
Csökkentenék a szegénységet
A szegénység csökkentésének a nemzeti politika egyik meghatározó elemévé kell válnia az Európa 2020 stratégia sikeres megvalósítása érdekében, hiszen elfogadhatatlan, hogy az unióban 84 millió ember él szegénységben – jelentette ki Andor László magyar uniós biztos. (MTI)
Megmentenék a turistaházat
A jelenleg állami tulajdonban lévő Rodostó turistaház kezelési vagy tulajdonjogát kéri Badacsonytördemic település a kormánytól, mert az 1936-ban közadakozásból épült egykori patinás épület évek óta kihasználatlanul áll a badacsonyi hegyoldalban, s így állaga folyamatosan romlik. A rendszerváltás előtt az objektum a munkásőrség, majd a kincstár kezelésébe került. (MTI)
Az egész internet Magyar Péteren nevet - mutatjuk a legjobb mémeket!