Alkotmánykoncepció a honlapon
Várhatóan ma kerül fel az Országgyűlés honlapjára az új alkotmány szabályozási koncepciója – közölte Salamon László (KDNP), az alkotmány-előkészítő bizottság elnöke. Az összegző munkacsoport tegnap elfogadta a dokumentumot. A Vasárnapi Hírek internetes oldalára tegnap felkerült anyagról Salamon annyit mondott: azon tegnap még korrigáltak. Az előzetes anyag szerint az új alaptörvény rögzítené, „az alkotmány akkor módosítható, ha a javaslatról két egymást követő Országgyűlés változatlan formában, mindkét szavazásnál külön-külön az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával dönt”. Javasolják, a preambulum utaljon a Szent Koronára. (MTI)
Segítené a kormány a közszféra dolgozóit
Mintegy 22 milliárd forintot biztosítanának a jövő évi költségvetésben arra, hogy a közszféra dolgozóinak rendszeres nettó keresete ne csökkenjen akkor sem, ha az adó- és járulékváltozások egyébként hátrányosan érintenék őket.
A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága tegnap fogadta el és nyújtotta be a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz az említett módosító indítványt. (MN)
Suchman kórházban
Suchman Tamást a Kaposi Mór Oktató Kórház intenzív osztályán ápolják; a szocialista politikust hétfőn mentőhelikopterrel szállították át Kaposvárra a marcali kórházból. A távirati iroda úgy tudja, a politikust egyelőre mélyaltatásban tartják, állapota stabil. (MTI)
Segítő vásárlás
A fogyatékossággal élőket segíti, aki az általuk készített termékekből vásárol december 4-én, a fővárosi Millenárison útjára indított akcióban.
A vásáron gazdag programok várják a látogatókat, köztük a Bojtorján, Tóth Vera, a hallássérültek vízilabdacsapata, s lesznek gyermekfoglalkozások is. (MN)
40 liter benzinnel, a gyalogosok között, a járdán áthajtva parkolt le Magyar Péter - fotó