Hugo Chávez venezuelai elnök „őrült”, Irán pedig „fasiszta állam” – a WikiLeaks iratai szerint ilyen véleményt is megfogalmazott Jean-David Lévitte, Nicolas Sarkozy francia elnök legfőbb külügyi tanácsadója. Főnökét ugyanakkor az amerikai diplomaták „meztelen a király”-ként emlegették. A közölt dokumentumok arról is említést tesznek, hogy Irán a nemzeti Vörös Félhold mentőautóival szállíttatott fegyvert a Hezbollahnak 2006-ban, amikor az izraeli hadsereg háborút vívott Libanonban.
Amerikai diplomaták szerint Németországnak „külpolitikában tapasztalatlan” külügyminiszterre van – derül ki a WikiLeaks-iratokat közlő német Der Spiegel hetilapból. Guido Westerwellét az amerikai nagykövetség inkompetensnek és önteltnek tartja, aki ellentmondásos érzelmeket táplál Washington iránt. A német kancellárt pedig egyenesen Angela „Teflon” Merkelnek nevezik, kiemelve, hogy a CDU-politikus kerüli a rizikót, külpolitikáját a belpolitikai érdekeknek rendeli alá. Az amerikai diplomácia legeredményesebb német besúgójának a liberális FDP egyik „fiatal és nagyravágyó tagját” tartja Philip Murphy amerikai nagykövet. A brit anyag két csoportra bontható: amerikai diplomaták és a külügyminisztérium közötti titkos üzenetváltásokra, illetve olyan utasításokra, amelyek szerint Washington brit politikusokat figyelt meg.
Az amerikaiak alaposan ki akartak ismerni számos brit parlamenti képviselőt, különösen Alan Duncant, a koalíciós kormány konzervatív nemzetközi fejlesztési miniszterét, aki nyílt homoszexuális élettársi viszonyban él egy férfival. A portálon Belgiumra vonatkozóan bemutatott diplomáciai anyagok közül a legérdekesebb annak megerősítése, hogy Belgiumban a florennes-i bázison F-16-os vadászgépekhez való amerikai nukleáris fegyverek vannak.
A dokumentumoknak ukrán vonatkozásai is vannak. A Gyelo című gazdasági napilap online kiadása például beszámol olyan, a kijevi amerikai nagykövetség által jegyzett értesülésről is, amelyek szerint a volt kormányfő, Julija Timosenko és az alvilági összeköttetésekkel rendelkező ismert üzletember, Szemjon Mogiljevics kapcsolatát bizonyító dokumentumokat semmisítettek meg – írta ukrajnai tudósítónk. Az orosz Vedomosztyi napilap Moamer Kadafi líbiai vezető és ukrán ápolónője bizalmas kapcsolatát szellőzteti meg. A líbiai nagykövet, Kretza Jaim jelentése szerint Kadafi szinte egyetlen percre sem hajlandó megválni a csábítóan megnyerő, szőke, ukrán Halina Kolotnickától.
Romániával kapcsolatban a bukaresti Gandul úgy értesült, az öszszesen mintegy ezer üzenet között megtalálható például egy ez év február 26-ra keltezett energetikai, gazdasági, külpolitikai, valamint a román kormány belpolitikáját érintő jegyzet. A napilap szerint Washington élénken követte a román kormány és az IMF közötti tárgyalásokat, és „forró drót” volt Bukarest és Washington között a tavaly decemberi romániai államfőválasztás idején is.
A volt Jugoszlávia térségből származó több ezer dokumentum közül az egyik Vuk Jeremiccsel hozható összefüggésbe, amelyben egy francia diplomata szerint a szerb külügyminiszter nagy ígéreteket tesz, de nem tartja be azokat.
Kisrepülő zuhant le Dunakeszin