Nem kedvezett az időjárás idén a parlagfűnek, ám hazánk mezőgazdasági területeinek nyolcvan százaléka ennek ellenére is fertőzött – tájékoztatta lapunkat tegnap a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH). Arról is beszámoltak, hogy 2010-ben összesen 180 millió forintos bírságot szabtak ki azokra a gazdálkodókra, akik földjeiken nem gondoskodtak az erősen allergén növény kiirtásáról. Az MGSZH közleménye szerint az esőzések miatt két héttel később, majd az augusztus végi, szeptember eleji hőmérsékletesés következtében egészen korán, a kilencedik hónap közepén véget is értek a parlagfű-allergiások mindennapos kínjai. A témáról konferenciát tartottak, amelyen Jordán László, a hivatal elnökhelyettese elmondta: a köztudatban ki kell alakuljon az a gondolkodás, hogy ne a hatósági felszólítást várják a gazdálkodók, hanem ismerjék azokat az eszközöket, amelyekkel eredményesen a pollenszórás előtt tudnak védekezni.
A szakemberek szerint a parlagfű irtásában nem elsődleges szempont a bírság kiszabása, a közérdekű kényszerkaszálások végrehajtása, ezek csak eszközök arra, hogy a földhasználók felismerjék ennek a problémának a jelentőségét.
40 liter benzinnel, a gyalogosok között, a járdán áthajtva parkolt le Magyar Péter - fotó