Különlegesen szép esztendőt zár a magyar amatőr ökölvívás, hiszen egy évtizednyi szünet után idén újra világversenygyőztest „termelt ki” a Moszkvában Európa-bajnoki címet szerzett Bacskai Balázs személyében. A további felnőtt, női és korosztályos érmek sem hiányoztak a palettáról, így joggal értékelhetett pozitívan Csötönyi Sándor, a hazai szövetség (MÖSZ) elnöke azon a tegnapi tájékoztatón, amit egyébként nem is a közelmúlt, hanem a közeljövő miatt hívtak össze. Hiszen az élet megy tovább a ringben is, ennek környékén pedig hagyományosan az országos bajnokság zárja az óévet, az újat pedig a Bocskai István-emlékverseny nyitja. Az ob-nek jövő hét szerdától szombatig Nagykanizsa ad otthont.
Kovács László szövetségi kapitány érdeklődésünkre közölte, hogy a válogatottak ott lesznek a fedélzeten, a moszkvai Eb-érmesek (Bacskai, Káté Gyula, Darmos József) mellett két, a nemzetközi szövetség félprofi ligájában (WSB) érdekelt honfitársunk, Szellő Imre és Bernáth István is hazatér az Egyesült Államokból, illetve Kazahsztánból.
Apropó, Amerika! A február eleji Bocskaira 23 ország kapott meghívást, köztük első ízben az Egyesült Államok, Kanada, valamint Pakisztán, Kuba és Oroszország részvétele pedig biztosítja a világszínvonalat az emlékversenyre.

Soha nem látott hadgyakorlat kezdődött a Bakonyban