Szilvásy György volt titokminisztert, valamint a felperes UD Zrt. volt és jelenlegi tulajdonosát is meghallgatja a Fővárosi Bíróság ma abban a személyiségi jogi perben, amelyet a lehallgatási botrányba kevert biztonsági cég indított a Gyurcsány-kormány azóta már vád alá helyezett politikusa ellen. Az UD a keresetben a jó hírnevének megsértése miatt négymillió forintos nem vagyoni kár megtérítését követeli Szilvásytól. A felperesek állítják: Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgatójának azóta már alaptalannak bizonyult feljelentése nyomán az UD telephelyén 2008. szeptember 10-én tartott házkutatás után Szilvásy politikai célból valótlan tartalmú sajtókampányt folytatott a cég ellen, amivel súlyos károkat okozott a zrt.-nek, illetve vezetésének, és ellehetetlenítette működését.
Futó Barnabás, a cég jogi képviselője szerint Szilvásynak meghatározó szerepe volt a cég ellen több hónapig tartó lejárató kampányban, amelyben a miniszter olyan „polipszerűen működő árnyék-titkosszolgálatnak” nevezte az UD-t, amely állami titkokat szerzett meg.
Mutatjuk, mikor tér vissza az viharos eső