Angyalfüttyel szórakoztatja a közönséget Berecz András ma este fél nyolckor a Művészetek Palotájában. Az ének- és mesemondó a mese, az ének, a zene és a tánc egységére fűzi fel műsorát, amelyből természetesen ezúttal sem hiányozhat a humor. – Az ember négy magatartását mutatjuk be. Az egyik, amikor mesél. Ahol a szó kevés, énekel. Ahol az énekhang is kevés, jönnek a hangszerek, ahol tetőzik a kedv, megmozdul a láb is, jön a tánc – mondja Berecz András.
A muzsikával, tánccal összefűzött mesék, eszes képtelenségek, „okosbolondságok” kacagva gondolkodtatnak, mosolyogva tűnődtetnek el a világ kisebb-nagyobb kérdésein. Nemcsak a tréfán, hanem a történelem életünket befolyásoló eseményein is, amit a humor segítségével dolgoz fel az ember. Így kerülnek szóba az ötvenes évek, a téeszesítés. – Ezekben a legendákban, tréfákban, dalokban Háry János és Lúdas Matyi elevenedik meg újra. Az idők változnak valamelyest, ők nem – vallja az énekes-mesemondó, aki elmondja: még egy olyan gyimesi dal is megszólal majd, amelynek dallamához a 30-as években gyúrtak igen sikeres szöveget a tanácstalan „Sztalin elvtárs”-ról. Rajta kívül olyan figurákat idéznek meg a színpadon, mint a csárdatipró Perge Pista, a nyughatatlan Kangur Pista, vagy a jófirma Cseppentő Inci. Az előadók között a népzenészek legjobbjait találjuk: többek között a cimbalmos Balogh Kálmánt, a hegedűs Gombai Tamást és Vizeli Balázst, illetve a furulyás Juhász Zoltánt.
Pottyondy Edinától VV Zsoltiig: mennyit keresnek a balos influenszerek?