Szülés szülész nélkül

Többször megfogadtam, hogy nem veszem fel a kesztyűt, nem reflektálok semmilyen otthonszüléssel kapcsolatos felvetésre, publikációra, mert már nem érdemes. A szellem kiszabadult a palackból, visszatuszkolni egyelőre lehetetlen vállalkozás. Nem azt az időt éljük, hogy a tudományos alapokon és több évtizedes tapasztalatokon nyugvó, szakmai érveket belássa a lakosság felheccelt rétege és az ugrásra kész, szenzációéhes zsurnaliszták, minden magyarázkodás csak olaj lenne a tűzre. Azonban tendenciózusosan, hetente jelenik meg egy otthonszülésbe burkolódzó szülész-nőgyógyász-ellenes írás valamelyik nagyobb sajtóorgánumban, amit már nem lehet szó nélkül hagyni.
Az tény, hogy az otthonszülés körüli mizériából adódóan már komoly erkölcsi és presztízsveszteség érte a szülész-nőgyógyászati szakmát, s elgondolkodhatunk arról, hogy kik, mit, mikor és hogyan rontottak el. Talán nem időben hallottuk meg a változás szükségességét, amit pedig megtettünk, hogy kinyitottuk a szülőszobák ajtaját a hozzátartozók előtt, s otthonosabbá is alakítottuk, valamint alternatív módok sokaságát kínáltuk, nem kapott kellő publikációt a lakosság irányába.
De ami igazságérzetünket háborgatja – és hiszem, hogy sokunk nevében is megfogalmazhatom –, azok a tényszerűnek aposztrofált, a paraszolvencia körül keringő számok, amik már nem egyszerű csúsztatások, hanem súlyos hazugságok. Nem tudom, hogy a Magyar Nemzet napilap általam igen tisztelt újságírója honnan veszi azokat az információkat, hogy „nincs az a magyar család, amelyik nem áldoz arra, hogy utódai a legjobb feltételek között jöjjenek a világra”, valamennyi szüléshez orvost kell fogadni, természetesen jó pénzért, ami ma legalább százezer forint, a szülész be nem vallott jövedelme pedig havonta akkor is eléri az egymillió forintot, ha úgymond nem tesz semmit (Seszták Ágnes: Nő főszerep mellékhatásokkal, Magyar Nemzet, december 14.).
Lehet, hogy van ilyen is Budapest egyes egészségügyi intézményeiben, ugyanúgy lehet, hogy a kőművesek között is vannak gátlástalan iparosok és lehet, hogy az újságírók között is vannak milliomos jövedelmű médiasztárok, lehet, minden lehet, de abszolút nem ez a jellemző. Tessék lejönni vidékre is, és tájékozódni! Ugye mennyire bántaná a kőműveseket és újságírókat és minden „ügyeletes” bűnbak szakmát, ha a szülészetivel hasonlókat terjesztenénk róluk.
Az otthonszüléssel kapcsolatos kocka már el van vetve, legalábbis egyelőre. A fanatikusok bizonygatják, hogy működik a szülés szülész nélkül is, persze egy darabig, míg nincs baj, komplikáció és szövődmény. A visszakozáshoz sajnálatosan be kell majd következnie néhány tragikus anyai és magzati eseménynek, s akkor majd osztogathatjuk egymásnak a felelősséget, de persze abban is, hogy hogyan jutottunk el eddig, hogyan kerülhetett a csizma az asztalra. Miért is nem a kovácsműhelyben húzzák ki a szuvas fogakat két patkolás közben, és miért is nem a dúlák végzik a vakbélműtéteket a restiben, illetve miért is nem a városok mindenkori újgazdagjai és celebjei bíráskodnak első majd másodfokon polgáraik peres ügyeiben, képzett bírót pedig csak a legfelsőbb fokon érhetnek el. Az, hogy ide jutottunk, abban úttörő szerepe volt Horváth Ágnes képzetlen exminiszterünknek, mint a téma felkarolójának, s mellette mindazoknak, akik szembemennek a szakmával, szakembereinkkel, miközben szülész és szülő nő végeredményben ugyanazt akarja: családközpontúvá tenni a szülés folyamatát. Valamennyi szakmában tiszteletben kellene tartani a tudást, a megszerzett tapasztalatot és a tisztességes szándékot.

A szerző osztályvezető főorvos, szülészeti-nőgyógyászati osztály, Miskolc