Cselekvési tervet dolgoz ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a magyarság vállalásának bátorítására. A kezdeményezésnek az ad aktualitást, hogy a jövő év végén népszámlálások lesznek az uniós országokban, így Romániában is. A legutóbbi, 2002-es adatok szerint 1,4 millió magyar él Erdélyben, ami majdnem kétszázezres csökkenést jelent 1992-höz képest, s ez a tendencia vélhetően folytatódott az utóbbi nyolc évben. Tőkés László, az EMNT elnöke tegnapi, budapesti sajtótájékoztatóján arra emlékeztetett, hogy a csaknem egy évszázad alatt Erdélyben a románság és a kisebbségek kezdeti 55-45 százalékos aránya 80-20 százalékra torzult. A tanács az úgynevezett demokráciaközpontok létrehozásával nemcsak a könnyített honosítással kapcsolatban kíván segíteni, hanem a civil szervezetekkel és az egyházakkal közösen igyekszik mozgósítani a magyarokat identitásuk vállalása érdekében. „A szószékeken és a mikrofonok előtt, az iskolai katedrákon és az internetes közösségi oldalakon is legyen egy és ugyanaz a jelszó: Magyarnak lenni jó” – áll az EMNT felhívásában.
Tőkés László őszinte jókívánságát fejezte ki a románságnak nemzeti ünnepe alkalmából, hozzátette ugyanakkor: szerencsétlennek tartja a dátumválasztást, hiszen az erdélyi magyarok számára gyásznap Magyarország feldarabolása, így őket eleve kizárták az ünneplésből. Az Európai Parlament alelnöke elítélően idézte fel a december 1-jei „koccintásokat”, köztük a nyolc évvel ezelőtti, Kempinski Szállodában tartott ünnepséget és az erdélyi Magyar Polgári Párt elnökének, Szász Jenőnek a tavalyi részvételét a Traian Basescu államfő által tartott bukaresti ünnepi fogadáson.
Nacionalista indulatok. „Székelyföld román föld” és „Románia a románoké” jelszavakat skandálva vonult fel tegnap a román nemzeti ünnep alkalmából Marosvásárhelyen az Új Jobboldal szélsőségesen nacionalista szervezet, noha a polgármesteri hivatal előzőleg betiltotta az akciót. Kolozsváron a Székely Gárda ugyancsak engedély nélkül akart tüntetni, ám a rendőrség a tavalyi hasonló incidenshez hasonlóan most is előállította a szélsőjobboldali szervezet nyolc tagját, közöttük magyar állampolgárokat is. (R. Sz.)
40 liter benzinnel, a gyalogosok között, a járdán áthajtva parkolt le Magyar Péter - fotó