Az összecsapásban legalább két dél-koreai tengerész meghalt, néhányan megsebesültek, és több épület kigyulladt. A Jonpjong-szigeten szemtanúk elmondták, hogy az ágyúzás alatt a lakosokat kimenekítették. A tüzérségi támadás körülbelül egy órán át tartott, majd hirtelen megszakadt. Az összecsapás következtében riadókészültségbe helyezték a dél-koreai hadsereget, az ország vezetése pedig egy föld alatti bunkerben tartott válságtanácskozást.
Az amerikai védelmi minisztérium elítélte az észak-koreai támadást, de szóvivője révén jelezte: korainak tartja arról tárgyalni, hogy milyen katonai lépésekkel rettenthetné el az Egyesült Államok a kommunista diktatúrát egy újabb csapástól. Oroszország Szergej Lavrov külügyminiszter tolmácsolásában az ütésváltás azonnali beszüntetésére szólította fel az incidens résztvevőit. Érthető módon ennél jóval határozottabban nyilatkozott Ri Mjong Bak dél-koreai elnök, aki szerint óriási megtorlásra számíthat Észak-Korea, ha ismét támadni fog. – Soha nem fogjuk tolerálni azt, ha Észak-Korea válogatás nélkül támad meg civileket – idézte az államfőt az MTI. Az incidens miatt számos ország aggodalmának adott hangot. Azonban a korábbi jelentésekkel ellentétben az ENSZ Biztonsági Tanácsa tegnap nem tartott rendkívüli ülést a történtek megvitatására.
A két Korea között évek óta ez volt a legsúlyosabb fegyveres konfliktus, ami elemzők szerint a nemzetközi piacokra is hatással volt.
Részletek a 8., vezércikk a 7. oldalon
Mráz Ágoston Sámuel: Magyar Péter szombati akciója egy óbaloldali tüntetés volt régi arcokkal és a régi szöveggel