Több mint 2600 rendőr és katona rohamozta meg tegnap Brazíliában Rio de Janeiro egyik északi nyomornegyedét, Morro do Alemaót, hogy kisöpörjék az ott elrejtőzött drogkereskedőket – adta hírül a BBC. Miként megírtuk, a múlt héten egy másik favelában, Vila Cruzeiróban öt napig harcolt a rendőrség a dílerekkel. Miután az összecsapások már harminc életet követeltek, a rendőrök a hadsereg segítségét kérték. A katonák hat páncélos járművel sorakoztak fel a bádogviskók előtt, majd végül helyi idő szerint csütörtökön átvették a nyomornegyed feletti ellenőrzést. Hozzávetőleg kétszáz bűnöző ekkor menekült át a közelben lévő Morro do Alemaóba. Múlt pénteken a hatóságok megadásra szólították fel a drogcsempészeket, azonban ennek nem volt hatása. A következő nap szórványos lövöldözésekkel telt, majd a rendőrség újból a hadsereg segítségét kérte. A katonák tegnap már harci helikoptereket és különleges egységeket is bevetettek, s néhány óra alatt felmorzsolták az ellenállást. A harcokban 35-en, főként bűnözők vesztették életüket.
– Győztünk, Alemao lakóinak elhoztuk a szabadságot – jelentette ki Mario Sergio Duarte, Rio katonai rendőrségének főnöke. Hivatalos indoklás szerint az akciósorozat célja az, hogy megtisztítsák Riót a bűnbandáktól a 2014-es labdarúgó-világbajnokság és a 2016-os nyári olimpia előtt.
Az egész internet Magyar Péteren nevet - mutatjuk a legjobb mémeket!