Fokozatosan durvul a választási kampány a Moldovai Köztársaságban, ahol vasárnap előre hozott parlamenti megméretést tartanak. A többségében románok lakta volt szovjet tagköztársaságban azért kellett kiírni az idő előtti választást, mert a chisinaui törvényhozás másfél éve képtelen államfőt választani, szeptemberben pedig érvénytelen lett az a népszavazás, amely azt célozta, hogy a 4,3 millió lelkes ország lakossága közvetlenül válassza meg a köztársasági elnököt. A korteshadjárat során kibékíthetetlen ellentétek feszülnek a négy párt alkotta, Szövetség az Európai Integrációért elnevezésű kormánykoalíció és a Vladimir Voronin volt államfő vezette ellenzéki kommunisták között. Tegnapra virradóra Chisinauban ismeretlenek elrabolták, súlyosan bántalmazták, majd kidobták az utcára a moldovai titkosszolgálat volt vezetőjét, aki a kommunisták színeiben pályázik parlamenti mandátumra. A súlyos állapotban kórházba szállított Artur Resetnicov azt állítja, álarcos fogvatartói megkínozták, és kompromittáló információkat követeltek tőle Voroninról.
Eközben az Európa-barát pártok abban bíznak, hogy a kommunisták térvesztését jósoló közvélemény-kutatásoknak megfelelően vasárnap megszerzik az államfőállításhoz szükséges 61 mandátumot a 101 fős parlamentben. A koalíciós pártok közül a Vlad Filat kormányfő vezette liberális demokraták számíthatnak a legtöbb szavazatra.
Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc is felhasználta a feleségét a meggazdagodásához, de ő nem hallgatta le