Nem tájékoztatja kellőképpen a fogyasztókat a Magyar Posta a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) szerint, amikor a Szerencsekk nevű játékban való részvételre hívja fel őket, ez pedig megtévesztő lehet. A FEOSZ szerint a fogyasztók a kitöltendő formanyomtatványt automatikusan és ingyenesen kapják meg a befizetett csekkek után, emiatt joggal gondolhatják, hogy maga a játékban való részvétel is ingyenes. Ez azonban nincs így: a játékban a kitöltött csekkek postai feladásával lehet részt venni, amelynek ára 80 forint.
Válaszában a Magyar Posta azt hangsúlyozta, hogy nem megtévesztő a cég Szerencsekk akciója. A különféle nyereményjátékokban való részvételhez a játékok szervezői számos esetben meghatározzák a postai úton történő kuponbeküldést mint a játékban való részvétel eszközét. A szervező a honlapján található hivatalos játékszabályzatában, valamint a postákon elérhető szórólapokon, plakátokon is egyértelműen felhívta a játékosok figyelmét arra, hogy a játékban csak a postai bélyeggel ellátott és olvashatóan kitöltött Szerencsekket beküldők vehetnek részt.
Kisrepülő zuhant le Dunakeszin